A Ravens szemszögéből a hétfő esti meccs tragikus figurája Steve McNair volt. A 33 éves, a szezon előtt a Tennesseetől elcsábított irányító három interceptiont dobott a mérkőzésen, azaz a passzai az ellenfél játékosainál landoltak. Így aztán a Baltimore-nak esélye sem volt arra, hogy a zuhogó esőben lejátszott találkozón megőrizze veretlenségét.
Mindkét csapat támadóalakzata halovány teljesítményt nyújtott, alig volt a mérkőzésen értékelhető akció, ami persze a védősorok produkciójával is magyarázható. A ’pontgyártást’ a vendégcsapat, azaz a Ravens kezdte az első negyedben, amikor 24 yardról mezőnygólt lőtt Matt Stover.
A Broncos rúgójátékosa, Jason Elam a második negyedben egy 43 yardos lövéssel egyenlített, és nem sokkal később 44 yardról is eredményes volt. Két perccel a mérkőzés vége előtt Jake Plummer, a hazai csapat irányítója, 4 yardról megtalálta Rod Smitht, aki touchdownt ért el, és ezzel eldöntötte a meccset.
Plummer megkönnyebbülten nyilatkozott a mérkőzést követően: „Egy csúnya, nagyon csúnya mérkőzésen vagyunk túl. A vége felé azonban már volt egy-két tetszetős támadásunk, és ez döntötte el a mérkőzést.”