Élet-Stílus

Klinsmann még mindig habozik

A bronzérem megszerzését követően Jürgen Klinsmann szövetségi kapitányt ismét maradásra kérték a német labdarúgás vezetői, ám az öröm pillanataiban is megerősítette, időt kér a döntésre.

“Franz Beckenbauer az éremátadás során azt mondta, folytassam a munkát, én pedig úgy válaszoltam, ahogy ő szokott, várjunk és majd meglátjuk. Nagyon örültem a szavainak, mert éreztem, hogy a szívéből szól. Egy ilyen fiatal edzőnek hatalmas elismerés ez.” – mondta az egész ország által maradásra kért Klinsmann.

A vb előtt rengeteget kritikával illetett szakvezetőt a sikeres menetelés közben egyre inkább megszerette a német közvélemény, olyannyira, hogy az olaszok elleni elődöntő elvesztését követően már külön honlapot hoztak létre a szurkolók www.klinsmann-muss-bleiben.de, azaz Klinsmann-nak maradnia kell címmel.

“Különleges volt számomra, amikor megölelhettem Angela Merkel kancellárt, aki akkor is támogatott, amikor mindenki ellenem fordult. A sorsommal kapcsolatban már korábban is elmondtam, hogy időre van szükségem. Az elmúlt két év nagyon sűrű volt, pihennem kell egy kicsit, hogy rendezhessem a gondolataimat.” – nyilatkozta Klinsmann.

A német válogatott szombaton 3-1-re győzte le Portugália legjobbjait a világbajnokság bronzmérkőzésén, Stuttgartban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik