Élet-Stílus

Elizondo tisztázta Ronaldót

A portugál-angol találkozó játékvezetője, Horacio Elizondo nem a portugál tiltakozások, hanem egy durva mozdulat miatt küldte le a pályáról Wayne Rooney-t.

Az argentin játékvezető a 62. percben rövid habozás után állította ki az angol csatárt, aki a földön fekvő Ricardo Carvalhót taposta meg. A belépő után a portugálok letámadták Elizondót, Cristiano Ronaldo egy 40 méteres sprint után kezdett el lapot követelni. Elizondo a The Times-nak nyilatkozva elmondta, hogy mindenképpen pirosat adott volna. „Brutális mozdulat volt, amiért ez jár.”

„A meccsek alatt nem nagyon szoktam azzal foglalkozni, hogy mit reklamálnak a játékosok. Úgy éreztem teljesen egyértelmű a helyzet, nem érdekelt mint mondanak a portugálok, és leküldtem a pályáról Rooney-t.” – tette hozzá Elizondo.

Az argentin sípmester a lapnak elmondta, hogy a mérkőzést követően személyesen gratulált neki Sven-Göran Eriksson. „Azt mondta remekül végeztem a munkám, és Rooney valóban megérdemelte a piros lapot a durva megmozdulásáért.”

Az angol sajtóban a mérkőzést követően sokan bírálták Elizondót; arra gyanakodtak, hogy a bíró nem küldte volna le Rooney-t, de a portugálok végül „meggyőzték”. Az ilyen találgatások azonban hidegen hagyják a bírót: „Soha nem izgatott, hogy a sajtó miről cikkez. Ha ilyen sztorikat akarnak megírni, akkor csak tessék, nem érdekel ez az egész cirkusz.”

A szigetországiak a Manchester United támadójának kiválása után a hosszabbítással együtt közel 60 percet játszottak emberhátrányban, s a találkozót végül a portugálok nyerték 11-es párbajban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik