Foci

Az MTK kiejtette a Vidit a kupából

Az MTK nagy meglepetésre 2-0-ra nyert Székesfehérváron és 4-3-as összesítéssel bejutott a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe. A meccsen három játékost is kiállítottak.

Izgalmasra sikerült a Magyar Kupa elődöntőjének odavágója, az MTK hiába vezetett hazai pályán 2-0-ra 45 percnyi játék után, a Videoton egy ajándékbüntetővel végül nyerni tudott 3-2-re.

A visszavágó elején a Vidi nagyon bekezdett, sorra érkeztek a hazai akciók a Sóstói Stadionban, Nikolic egymaga több gólt is lőhetett volna, azonban előbb Hegedűs fogott ki rajta, majd leshelyzetből gurított a hálóba, így érvénytelenítették a találatát. Bő negyed óra játék után már az MTK is belerázódott a mérkőzésbe, majd a második kapuralövéséből a vezetést is megszerezte, Kanta tekert a felsőbe a szabadrúgást (0-1).

A 31. percben jött az újabb hidegzuhany, a hazai védők rosszul helyezkedtek, Könyves remek ütemben szöktette Tischlert, aki Bozovic felett lőtt hálóba (0-2). Ha mindez nem lett volna elég a fehérváriaknak, még Brachi is megsérült, őt Torghelle váltotta. A félidő végén egyébként volt még egy les miatt érvénytelenített gólja és egy bődületes kapuja a Vidinek, mind a kettőt Nikolic követte el.

 

A második felvonásban gyakorlatilag egykapuzott a Videoton, azonban hiába a nagy mezőnyfölény, az MTK védelme hősiesen őrizte a továbbjutást érő eredményt. A 66. percben újra érvénytelenítették a Vidi találatát, ezúttal Vinicius fejelt lesről a kapuba. Itt meg kell jegyeznünk, hogy mind a három esetben helyes döntés született.

Kisvártatva emberhátrányba került az MTK, Tischler könyökölte le Caneirát és kapta meg a második sárgáját. A hajrá kezdetén ismét villant a piros, ráadásul kétszer is: Nikházi csúszott oda Walter Lee-nek, aki ezt nehezményezte és fellökte a budapestiek középpályását.

Mindezek ellenére a Vidi nem tudta kiharcolni továbbjutást, Torghelle fejesét védte Hegedűs, majd a kipattanót Nikolic vágta fölé, maradt a 0-2, az MTK 4-3-al jutott be a döntőbe. A másik finalista kiléte szerdán este derül ki, a DVSC-TEVA 2-1-es előnyben utazik az Újpesthez.

Eredmény – Magyar Kupa-elődöntő, visszavágó
Videoton – MTK 0-2 (0-2)
Gólszerzők: Kanta (21.), Tischler (31.)
Piros lap: Walter (81.), illetve Tischler (72.), Nikházi (81.)
Továbbjutott: az MTK, 4-3-as összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik