Élet-Stílus

Elmaradt a csoda, nyertek a lettek

A világ élvonalához tartozó házigazda lett válogatott 7-3-ra nyert a magyar csapat ellen csütörtökön, a rigai jégkorong olimpiai selejtező nyitányán. A házigazda végig vezetett, de csak az utolsó percekben szerzett megnyugtató előnyt.

A lettek a világranglista 11., a magyarok pedig a 20. helyén állnak, az esélyeket azonban ezen túl az is jelezte, hogy a stabilan a világ élvonalához tartozó hazaiakkal a II. világháború után tétmérkőzésen egyszer találkozott a magyar együttes, még 1996-ban, amikor szintén a lettek nyertek, ugyancsak Rigában 10-2-re.

Egy kivédekezett emberhátrány után Ladányi ugrott meg, és a több ezer néző legnagyobb megrökönyödésére vezetést szerzett a magyaroknak. Az újabb kiállítás alatt viszont egyenlítettek a hazaiak a tengerentúlon edződő Sprukts révén. Keményen hajtottak a lettek, de Szuper hozta a szokásos formáját, bravúrosan védett. A 19-1-es kapura lövés sok mindent elárul az első harmadról.

Nem Szuper Leventén múlt (Galéria)

Nem Szuper Leventén múlt (Galéria)

A folytatásban 47 másodperc alatt kétszer is betaláltak a lettek, majd Vas Márton szépítését követően nem sokkal ismét visszaállt a kétgólos különbség. Ezzel együtt nem roppant össze a magyar alakulat, még akkor sem, amikor Szélig orrsérülést szenvedett egy felpattanó korongtól. (A hátvéd a záró játékrészben vállalta a játékot.) Még a szünet előtt az egyre bátrabb magyarok emberelőnyt harcoltak ki, Svasznek pedig közelről bekotorta a pakkot.

A lettek egy látványos, hálóőrt elfektető Vasiljevs-találattal növelték előnyüket, majd kettős emberelőnyben a kapuvas mentett a remeklő Szuper helyett. A magyarok is játszhattak kettős létszámfölényben, ám nem sikerült betalálniuk. A végén Darzins és Karsums használt ki egy-egy súlyos védelmi hibát.

Érvényesült a papírforma: a sokkal esélyesebb lett gárda hazai környezetben, a vártnál nagyobb ellenállásba ütközve ugyan, de megszerezte a három pontot. Pénteken a szintén vereséggel rajtoló olasz, vasárnap pedig a tavaly áprilisi szapporói kudarc után visszavágásban reménykedő ukrán együttes lesz az ellenfél. A kvartett első helyezettje vehet részt a 2010-es vancouveri olimpián.

diego scandella, a válogatott másodedzője

“A világbajnokságig többek között azt kell még megtanulnunk, hogy miként tudjuk elkerülni a kiállításokat, és természetesen még sok egyébben is fejlődnünk kell. Lehetett volna szorosabb is a végeredmény, ha az utolsó percekben nem vagyunk fegyelmezetlenek, illetve bírjuk végig erővel a hazaiak által diktált tempót. Ne higgye senki, hogy az olaszok, akikkel a második fordulóban játszunk, sokkal gyengébbek lennének, mint a házigazdák.”

Riga, olimpiai selejtező, 1. forduló:
Lettország-Magyarország 7-3 (1-1, 3-2, 3-0)
Gól: Sprukts (13.-emberelőny), Rekis (26.-ee,), Darzins (27., 58.), Karsums (31., 60.), Vasiljevs (49.), illetve Ladányi (8.), Vas M. (30.-ee.), Svasznek (38.-ee.)

Korábban:
Ukrajna-Olaszország 3-2

További program
Péntek:
Olaszország-Magyarország 14 ó
Ukrajna-Lettország 18 ó

Szombat: szünnap

Vasárnap:
Magyarország-Ukrajna 12 ó
Lettország-Olaszország 16 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik