Élet-Stílus

Gyurta Európa-csúccsal kezdett

Csúcsdöntéssel kezdte meg szereplését Gyurta Dániel a rövidpályás Eb-n. A 200-on világbajnok mellúszó ezúttal 100 méteren repesztett Európa-csúcsot.

Gyurta Dániel 56.89 másodperces Európa-csúccsal, a legjobb idővel jutott be a délutáni elődöntőbe 100 m mellen az isztambuli rövidpályás úszó Európa-bajnokság nyitónapján.

A Jövő SC-Veolia versenyzője – aki a kontinens mellúszói közül elsőként törte át az 57 másodperces határt – a csütörtök délelőtti előfutamban vette el Sztanyiszlav Lahtyuhovtól a rekordot, amelyet az orosz ez év november 15-e óta tartott 57.11-gyel.

“Direkt készültünk a száz méterre is, és azt is eldöntöttük, hogy már a délelőttöt megfogom – fogalmazott Gyurta Dániel, akinek elsőként öccse, Gergő (Gege) gratulált a parton. – Nem lepett meg, hogy ennyire jól ment, és bár elfáradtam, maradt még bennem bőven délutánra, aztán majd kiderül, mire lesz ez elég. Egyébként Gege 200 vegyesen úszott egyéni csúcsa megadta a nap alaphangját, én sem maradhattam le mögötte!”

a nyitónap programja

Magyar indulók: Kozma Dominik, Takács Krisztián (mindkettő 50 m gyors), Cseh László, Gyurta Gergely, Verrasztó Dávid (mindhárom 200 vegyes), Dara Eszter, Szepesi Nikolett (mindkettő 100 hát), Pulai Bence (100 pillangó), Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka, Mutina Ágnes (mindhárom 200 pillangó), Financsek Gábor, Gyurta Dániel, Molnár Ákos (mindhárom 100 mell), Verrasztó Evelyn (200 vegyes), Dara Eszter (100 gyors)

Program:
Előfutamok 8:30 ó
Elődöntőkm, döntők 16 ó (m2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik