Élet-Stílus

Czink megizzasztotta Serenát

Czink Melinda két szoros szettben kapott ki az első helyen kiemelt amerikai Serena Willimastől a stanfordi kemény pályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A világranglista 56. helyén álló magyar játékos az első szettben nyolc bréklabdájából egyet sem tudott értékesíteni, ellenben az amerikai klasszis kevesebb ilyen lehetőségéből egyet kihasznált, egyszer elvette Czink adogatását, ezzel előnybe is került.

Czink jól játszott, mégis bejött a papírforma (MTI/EPA)

Czink jól játszott, mégis bejött a papírforma (MTI/EPA)

Czink kiválóan kezdte a második játszmát, 2:0-ra is vezetett, a 11-szeres Grand Slam-győztes ellenfele azonban egyenlített, 2:2 után pedig mind a ketten hozták saját adogatógémjeiket, ekképp a rövidítés döntött – az esélyesebb, a világranglistán 2. Serena Williams javára. A mérkőzés 1 óra 48 percig tartott.

Az amerikai klasszis testvére, Venus, valamint a szerb Jelena Jankovics és a francia Marion Bartoli esélyeshez méltóan szintén bejutott a legjobb nyolc közé a 700 ezer dollár összdíjazású kemény pályás tornán.

Nyilatkozatok

Czink Melinda:
„Átalakítottam a szervajátékomat, és úgy tűnik, ez használt. Az egész mérkőzésen arra koncentráltam, nehogy eszembe jusson, hogy a világ egyik legjobbja az ellenfelem”

Serena Williams:
„Jól szervált, különösen a meccs vége felé. Több hibám is volt, de nyertem. A folytatásban jobbnak kell lennem.”

Nyolcaddöntő:
S. Williams (amerikai, 1.)-Czink 6:3, 7:6 (9-7)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik