Egy múlt évi törvény módosította – egyebek mellett – a közlekedési törvényt is. Ebben szerepel, hogy a négykerekű segédmotoros kerékpárok ez év közepétől csak érvényes hatósági (forgalmi) engedéllyel és jelzéssel (rendszámmal) vehetnek részt a forgalomban. Segédmotoros kerékpárnak minősül az olyan – kettő-, három-, vagy négykerekű – jármű, amelynek a lökettérfogata nem több 50 köbcentinél, a teljesítménye legfeljebb 4 kilowatt, a végsebessége pedig maximum 45 kilométer óránként. A tömege nem haladhatja meg a 350 kilogrammot.
A rendelettervezet szerint a hatósági engedélyt és jelzést április elsejétől kérhetik az üzembentartók. Ehhez igazolniuk kell, hogy a járművön van kötelező felelősségbiztosítás, megfizették a regisztrációs adót, és van a járműnek a műszaki vizsgán kiállított műszaki adatlapja. Csatolni kell a tulajdont igazoló okiratot (például adásvételi szerződést), továbbá azt, hogy befizették a rendszámtábla igazgatási szolgáltatási díját.
Ezek a járművek úgynevezett E-típusú, különleges rendszámtáblát kapnak. Ez négy betűből és két számból áll, a betűsor mindig S vagy R betűvel kezdődik. (Ettől kezdve nem lehet olyan speciális rendszámot rendelni, amely S vagy R betűvel kezdődő négy betűből és két számból áll.) Az üzembe helyezéshez szükséges igazoló lap elkészítése 4 800 forintba, a rendszámtábla pedig 3 500 forintba kerül majd.