Dedics Zoltán egy zalakarosi konferencián elmondta, hogy júniusban a rossz idő miatt kevesebb vendég kereste fel a Balatont, a nyár további két hónapjával együtt azonban már a tavalyit meghaladó számú nyaraló érkezett.
Ez számokban azt jelenti, hogy 2008-hoz viszonyítva 14 százalékkal több, közel 1,4 millió vendég összesen mintegy 4,8 millió éjszakát töltött el a Balatonnál. Több volt a magyar és közép-európai nyaraló, a nyugat-európai turisták száma viszont valamivel csökkent.
A Velencei-tótól Zalakarosig terjedő térségben 4,3 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, a közlekedési balesetek terén azonban 0,3 százalékos növekedést regisztráltak a rendőrök a nyár három hónapjában.
Továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények jellemzőek a Balatonnál, meghatározóan az alkalmi, fürdőhelyi besurranásos lopások voltak rendszeresek. A betöréses lopások és az autófeltörések száma tizedével mérséklődött, a gépkocsilopások száma viszont a tavalyi 69-ről idén 74-re emelkedett.
Emberölés nem fordult elő idén nyáron, de 8,9 százalékkal emelkedett a súlyos testi sértések száma. Némiképp visszaszorult a garázdaság, viszont 38,9 százalékkal több rablás volt a szezonban.
Több munkájuk volt a vízi rendészeknek, a tavalyinál 4,5 százalékkal több embert, vagyis 360 fürdőzőt mentettek ki, a múlt évihez képest pedig eggyel több, 8 vízbefulladás történt.