Élet-Stílus

Marosi aranyérmes a Világkupa-döntőben

A világbajnok Marosi Ádám nyerte a férfi öttusázók Világkupa-döntőjét Rio de Janeiróban. A magyar klasszis az összes idei Vk-versenyen dobogóra állhatott, de csak most nem talált legyőzőre.

A magyar idő szerint szombaton éjjel véget ért versenyen az ukrán Pavlo Tyimoscsenko és az olasz Federico Giancamilli állhatott még fel a dobogóra. Tibolya Péter nyolcadik, Németh Róbert pedig 30. lett.

A döntőbe a márciusban kezdődött sorozat négy állomásán elért eredmények alapján lehetett bekerülni, egy országból legfeljebb hárman szerepelhettek a fináléban. Marosi az idén három Vk-viadalon indult, mindhármon érmes volt: Mexikóvárosban a harmadik, Budapesten és Rómában pedig a második helyen végzett.

Marosi aranyérmes a Világkupa-döntőben 1

Lendülete az augusztusi vb-győzelme után is kitartott, Brazíliában magabiztosan végzett az élen. Ezerpontos vívással kezdett, ez ebben a számban a harmadik legjobb teljesítmény volt, majd 2:04.19 perc alatt, negyedik leggyorsabbként úszta le a 200 métert. A lovaglásban 1180 pontot gyűjtött, ennek nyomán három szám után a harmadik helyen állt az egyiptomi el-Geziri fivérek mögött. A lövészettel kombinált futásban ezúttal sem akadtak gondjai, 11:39 perc alatt teljesítette a 3×1000 méteres távot.

Tibolya Rióban pont az utolsó számban jeleskedett, noha az év közben többnyire nem volt szerencséje vele. A harmadik legjobb idővel, 11:23-mal futott a célba, amivel javított addigi helyezésén. Némethnek nagyon nem jött össze a lovaglása, emiatt szorult a mezőny utolsó harmadába.

Vasárnap a nők versenyét rendezik, a mezőnyben ott lesz Gyenesei Leila.

világkupa-döntő, férfiak

1. Marosi Ádám 6056 pont
2. Pavlo Tyimoscsenko (ukrán) 5992
3. Federico Giancamilli (olasz) 5940
…8. Tibolya Péter 5900
…30. Németh Róbert 4268

Ajánlott videó

Olvasói sztorik