Az idős úr vendégségbe érkezett a tiszainokai házba, vagyis nem ő volt a kutya gazdája, de az állat régóta ismerte őt. A tulajdonosok távollétében a bácsi elment az egyébként láncra kötött, 25-30 kilós állat mellett, és eddig tisztázatlan okból feltehetően elesett. A kutya többször megharapta a fejét, majd leállt a támadással: a hazatérő tulajdonosok már békésen fekve találták, holott a magatehetetlen idős ember még mindig elérhető távolságban, a lánc hatókörén belül feküdt – tudta meg az FN.hu. A támadást túlélte. Az eb egyébként békés állat volt, soha agresszíven nem viselkedett, az áldozattal is mindig barátságosan viselkedett. Az eset után azonban elaltatták.
Joó István kutyakiképzőt, a viselkedéshibás ebekre specializálódott Cerberos kutyaiskola vezetőjét kérdeztük.
A fenti részletek alapján mi állhat a támadás mögött?
Az agresszió gyökere itt a kevés mozgás okozta hiperaktivitásban kereshető, ami frusztrálttá, agresszívvá tehette az állatot. A másik probléma a kutya ösztöneibe kódolt dominanciaharc lehetett, hogy falkán belül mindig a gyengébb fölé akar kerülni. Az idős, beteg embereknek és a kisgyerekeknek nincs elég tekintélyük az állat szemében, ezért időről-időre megpróbál föléjük kerekedni. Ha egy morgásra, lökésre az ember válasza ijedtség, menekülés, vagy ha netán az idős ember elesik, a kutya azonnal támad.
Barátok (forrás: Cerberos kutyaiskola)
Létezik azonban az úgynevezett harapásgátló ösztön – kivéve ideggyenge, vagy eleve erre idomított kutyáknál -, amely megakadályozza a tehetetlen, mozdulatlan „ellenfél” további marcangolását. Gondoljunk csak bele, ha ez nem működne, minden kutyák közti perpatvar a gyengébb állat pusztulásával végződne.
A tiszainokai esetben tehát valószínűleg arról lehetett szó, hogy egy lökésre, morgásra vagy akár teljesen véletlenül az idős ember elesett, a kutya pedig látva az alkalmat nekitámadt, fölébe akart kerekedni. Megölni biztosan nem állt szándékában: látva az áldozat mozdulatlanságát „elkönyvelhette” a győzelmet, részéről az ügy le volt zárva.
Ezért nem szabad soha kutyával felügyelet nélkül hagyni az időseket vagy a gyerekeket. Ha úgy tetszik, ez egy alapszabály.
Van még ilyen alapszabály?
A legtöbb támadásért az ember a felelős a nem megfelelő tartás miatt, vagy mert félreértelmezi, rosszul reagálja le az állat viselkedését. Ne felejtsük, hogy nagy mozgásigényű, falkában élő ragadozóról beszélünk, amelynek fajtától függően napi 20-30 kilométer futásra van szüksége. Ellenkező esetben olyan pótcselekvéseket lehet megfigyelni, mint amikor a farkát üldözve saját tengelye körül forog, félőssé vagy agresszívvé válik. Nem a lánccal van a baj, hanem a rendszeres séta hiányával, ami frusztrálttá, kiszámíthatatlanná teszi a kutyát.
Hogyan reagálhatunk jól egy támadásra?
Legalább alapszinten ismerni kellene az állatot. A farkastól örökölt viselkedésforma és a falkalét velejárója az állandó dominanciaharc, amelynek során az egyedek gyengébb társuk fölébe akarnak kerekedni. Nem tesznek különbséget kutya és ember között, ha érzi a „gyengeséget”, azonnal megpróbál az illető „helyére lépni”: morog, lökdös, odakap. Sajnos természetes emberi reakció, főleg gyerekeknél, hogy ilyenkor megpróbálnak elszaladni, ami feléleszti a kutyában a prédaösztönt, és azonnal üldözőbe veszi.
Játékos erőfitogtatás (forrás: Cerberos kutyaiskola)
Még rosszabb, ha az ember véletlenül elesik, gyakorlatilag egy szintre kerül az állattal: ez az ő nyelvükön behódolás, és ugyancsak azonnali támadást vált ki. Kutyatámadás esetén mindenképpen próbáljunk meg talpon maradni: mozdulatlanul állva viseljük el a körülbelül három percig tartó ugatásrohamot. Ezután szépen kezdjünk elhátrálni a helyszínről.
Ha mégis a földre kerülünk, vegyük fel a magzatpózt, karunkkal védjük a nyakunkat és az arcunkat. Ekkor is fontos, hogy maradjunk mozdulatlanok.
Figyeljünk arra is, hogy ha idegen kutyával találkozunk, ne hajoljunk fölé. Ez ugyanis az ő testbeszédükben azt jelenti, be akarjuk hódoltatni, ami támadást válthat ki. Ugyancsak idegen ebbel való találkozásra igaz, hogy ne kerüljünk vele egy szintre, mert ezt ő veheti a behódolás, a gyengeség jelének.
Mennyire múlik a fajtán, hogy emberre támad-e az eb?
Semennyire. Minden a nevelésen és a méreten múlik. Amatőr szinten „csibészelt” kutyáknál előfordul, hogy összekeverik a játékot a valósággal, és a gazdájukra támadnak. Támadást válthat ki a korábban említett dominanciaharc vagy frusztrált lelkiállapot. Sokan, fiatalok megveszik a termetes kutyát, majd megunják, rájönnek, hogy nem lakásba való, leadják a nagyszülőknek, idős rokonnak, aki nem bír vele. Máris kialakult az ember számára veszélyes helyzet, legyen szó bármilyen fajtájú kutyáról.
Az úgynevezett harci kutyák agressziója is a leginkább kutyák, macskák felé nyilvánul meg, emberre ők sem veszélyesebbek. A méret kérdése magától értetődik: egy öleb éppoly agresszíven támadhat, mint egy dobermann, csak az eredmény más. A nagytestű állatok könnyedén tudnak komoly sérüléseket okozni.
