Élet-Stílus

Ilyen lesz a magyar “Disneyland”

A tervek szerint egyfajta magyar „Disneyland” épülhet hamarosan Esztergomban. A Meseparkban azonban nem Miki egérrel, hanem a magyar mesehősökkel találkozhatunk majd. A látványos tervek már elkészültek, a finanszírozást, az alapkő letételének időpontját egyelőre homály fedi, de a nyitást ettől függetlenül 2011-re ígérik.

Az élményfürdő után újabb óriásberuházást tervez Esztergom önkormányzata: egy a magyar mondavilágra, népmesekincsre és meseirodalomra épülő szórakoztató park megépítését. A Mesepark nemcsak a gyerekek, hanem az egész család számára kínál majd izgalmas szórakozást, kikapcsolódást. Csikós Mihály építészirodáját bízták meg a Prímás-sziget tizenhárom hektáros részére álmodott beruházás terveinek elkészítésével.

Íme, a látványtervek:

A parkba az óriási Üveghegyen keresztül juthatnak be a látogatók. Odabenn ősmagyar falu, népmesei próbák labirintusa, színház, mozi, kézműves-foglalkoztató központ várja majd a „3-100 éves korú” érdeklődőket. Megnyílik a magyar mesék könyvesboltja is, egy varázslatos lacikonyhában pedig hamuba sült pogácsát, szilvás gombócot vagy a „Kincskereső kisködmön” suhintott levesét ehetik. A modern mesebirodalmon többek között Mikrobi, Mézga Géza, Vuk, Kukori és Kotkoda vagy éppen Mekk Mester kalauzolja végig a látogatókat. Végigsétálhatunk a Futrinka utcán, hogy aztán Süsü városában találjuk magunkat. A létesítmény közepén áll majd a 100 méteres acélszerkezetű égig érő fa, amelyben lifteken és lépcsőkön közeledhetünk majd, a faágakon kialakított buborékokban pedig kávézók, cukrászdák várják a megpihenni vágyókat.
Képgaléria a látványtervekből

Képgaléria a látványtervekből

Égig érő fába vágott fejsze

Fellegi Máté, az önkormányzat Mesepark-projektjéért felelős szakembere az FN-nek elmondta, hogynem csak a szórakoztatás és a mesehősökkel való passzív találkozás a céljuk, hanem az is, hogy a gyerekeket aktivizálják, interakciókra sarkallják és hasznos ismeretekhez juttassák. Például dr. Bubó házikójában, játékos formában egészségügyi tanácsokat hallhatnak, másutt a drogprevenció, a bűnmegelőzés, az ökológia területéhez kapcsolódó feladatokat oldhatnak meg. Terveznek kaland- és mászóparkot, lovaglási és íjászati lehetőséget is.

„Égig érő fába vágtuk a fejszénket” – mondta a Meseparkkal kapcsolatban Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere korábban a Hír Tv-nek. Az ötlet már 1990-ben, majd 2003-ban újra felmerült, de pénz híján nem volt lehetőség a megvalósításra. Most felgyorsítanák az eseményeket, ezért is bízták meg Csíkós Mihályt a tervek elkészítésével. Hogy honnan lesz pénz most a beruházásra, az ugyanakkor még nem világos.

Képgaléria a látványtervekből

Képgaléria a látványtervekből

A céldátum: 2011

Fellegi Máté az FN-nek elmondta, hogy a parkot 2011-ben szeretnék átadni, további konkrétumokról azonban nem tudott beszámolni. Már a beruházás költségeiről is megoszlanak a hírek, 5 milliárdtól 20 milliárdig terjednek a sajtóban megjelent találgatások, ám erről – Fellegi szerint – csak az üzleti terv és a megvalósíthatósági tanulmányok elkészültével lehet felelősen nyilatkozni. Úgy fogalmazott, hogy jelenleg a projekt előkészítő szakaszában vannak. Most toborozzák a szakembereket – néprajzkutatókat, irodalmárokat, mesekutatókat, drámapedagógusokat, építészeket, látványtervezőket és a többi, meghallgatnak és véleményeznek különböző tanácsokat, és természetesen készül a megvalósíthatósági terv.

A költségeket a város egyedül nemigen tudná állni, ezért számítanak uniós támogatásokra, és különböző hazai pályázatokra is. Nem titkolja a fideszes polgármester, hogy erősen bíznak a következő kormányzat támogatásában is. E mellett magánbefektetők bevonásától sem idegenkednek, már van több érdeklődő is, egyelőre tárgyalások folynak velük. Az sincs eldöntve, hogy mennyiben terhelik majd a várost a Mesepark költségeivel, milyen arányban oszlanak meg az erre szánt források Esztergom és az esetleges befektetők között.

További megválaszolatlan kérdés, hogy ki lesz a kivitelező, és hogy mikor kezdődik az építkezés. Az is elképzelhető, hogy nem egy ütemben, hanem több részletben valósul majd meg a Mesepark, de „bárhogy is lesz, végig fogjuk vinni ezt a történetet” – szögezte le Meggyes Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik