Élet-Stílus

Sofron István szerint pontot szerezhet a magyar csapat

Bár a magyar csapat a papírforma alapján a negyedik sansszal indul a svájci világbajnokság A-csoportjában, Sofron István, az Alba Volán fiatal támadója szerint van esélye akár a pontszerzésre is.

Kanada, Szlovákia, Fehérorszország… a szerdán frissített világranglista holtversenyes első, nyolcadik és kilencedik helyezettje. Nyílván az ellenfelek az esélyesek, a magyar csapat zártabb, védekezőbb felfogású játékkal próbálhatja meg kifogni a szelet a vitorlájukból.

„A csapatokat külön nem elemeztük, elsősorban sémákat gyakoroltuk, ezeket kell majd alkalmazni az összes, papíron esélyesebb csapat ellen” – árulta el a 21 esztendős támadó. „A kanadaiak és a szlovákok, de a fehéroroszok is jobbak korcsolyatudásban, gyorsaságban. A szlovák csapat például rendkívül technikás, mára azonban megszűntek az egyedi jelzők, a legtöbb együttes, így az oroszok is, az észak-amerikai ütközős, korongbelövős fizikai stílust játssza.”

Fő hangsúly a védekező játékon
A világbajnokságra utazó keretből épp csak lemaradó csatár szerint a riválisok egyénileg jobbak, épp ezért a támadások során nagyon kell vigyázni a felesleges passzokra, hisz egy eladott korong – és máris a kapu elé értek.

Sofron szerint a csoportmeccsek távolról sem lefutottak (MTI)

Sofron szerint a csoportmeccsek távolról sem lefutottak (MTI)

sofron istván

Születési idő: 1988. február 24.
Magasság/súly: 185 cm/78 kg
Lövő kéz: bal
Poszt: csatár

Ezért is van a védekezésen a hangsúly, mindenkinek vissza kell érnie az emberével. Jó helyezkedéssel, a szélek lezárásával meg lehet akadályozni, hogy hirtelen alakítsanak ki létszámfölényt a magyar kapu előtt.

„Nagyok a különbségek, viszont bízom benne, hogy a csoportküzdelmek során is lehet esélyünk bármelyik csapat ellen” – tette hozzá Sofron. „Hisz a finneket, és a vb-keretükből Magyarországon 14 játékost felvonultató norvégokat is sikerült legyőznünk. A kanadaiaknál és a szlovákoknál sok „nagy név” marad távol, de ez nem jelent feltétlenül előnyt, a helyükön szereplők ugyanis képességeiket tekintve rendszerint nem rosszabbak, inkább csak még nem futottak be. Ellenben motiváltabbak: bizonyítani szeretnének, s egy jó vb-szereplés remek ajánlólevél lehet egy NHL-szerződéshez is. Egy ilyen tornán sokszor a kevésbé jegyzett játékosok nyújtanak kiegyensúlyozottabb teljesítményt. A sztárok ugyanakkor bármikor villanhatnak. Tavaly például az oroszoknál Kovalcsuk végigszenvedte a világbajnokságot, majd eldöntötte a kanadaiak elleni döntőt. Szerencsére a magyar csapatnak is vannak remek játékosai, elég ha csak Ladányira és Palkovicsra gondolunk, s egy villanással bármelyikük el tud dönteni egy mérkőzést.”

A csoportban sem kizárt a pontszerzés
A végső sikerre is esélyes kanadaiak nyílván úgy készülnek, hogy a csoportmeccseket minél kisebb erőbedobással tudják le. Hátrányuk, hogy a bajnoki küzdelmek befejeztével érkeznek, s nem volt idejük rendesen összecsiszolni játékukat. Az idei keretük ugyanakkor egységesebbnek tűnik, nem ritka, hogy egy-egy klubból két-három játékos érkezik, s így összeszokottabb sorokkal állhatnak fel.

„Két-három összeszokott játékos sokszor jobb mint három, egymás mozdulatait még csak tanulgató „nagy név”. – véli az Alba Volán játékosa. „A lényeg, hogy minél jobb eredményt érjünk el. A bentmaradásra reális esély van, de akár a csoportban is meglephetjük valamelyik ellenfelet. Ez nem jelenti azt, hogy a kanadaiak vagy a szlovákok esetleg lebecsülnének minket, egész egyszerűen előfordulhat, hogy nem tudnak felpörögni. Előfordul. Az Alba Volánnal az EBEL-ligában például úgy győztük le az Innsbruckot 10-1-re, hogy nekik semmi sem jött össze, mi viszont felülteljesítettünk.”

Sofron-gól a tavalyi döntő negyedik mérkőzésén (MTI)

Sofron-gól a tavalyi ob-döntő negyedik mérkőzésén (MTI)

Az esélyesebbek ellen épp ezért létfontosságú a minél határozottabb védekezés. „Nem szabad gólt kapni – hisz helyzetünk a semmiből is adódhat. A helyzetkihasználásunk pedig parádés, Vas Marci és Vas Jankó, vagy épp Palkovics. A védekezésben természetesen igaz a közhely: a kapus minimum ötven százalékot jelent. Egy jó kapus magabiztosságot kölcsönöz a társaknak. A felkészülési találkozókon (Szuper) Levi és Budai is remekelt, viszont Hetényi is kiváló adottságú. A jó teljesítményhez ugyanakkor szerencse is kell. Jó forma – vagy épp az ellenfél rossz időzítése. Nem tippelnék eredményt, de az a meggyőződésem, hogy a három meccs alatt fogunk pontot szerezni. Hogy döntetlen lesz-e vagy győzelem, azt nem lehet megjósolni. Mindhárom találkozón az a lényeg, hogy az elején szorossá tegyük az eredményt. S ha a rivális nem tud elhúzni, bármi megtörténhet.”

Masszív, de verhető ellenfelek következhetnek
Fél szemmel ugyanakkor a többi csoport alakulását is figyelni kell – hisz onnan kerülhetnek ki a riválisok, akikkel meg kell vívni a bentmaradásért.

A papírforma alapján az osztrákok, a franciák, illetve a dánok vagy a norvégok kerülhetnek az osztályozós csoportba. Mindegyik csapat masszív, ám már nem akkorák a különbségek.

„Az osztrákokat ismerjük az EBEL-ligából. Nagyon jók, de ellenük is nagy meccset tudnánk játszani. A franciákat vagy a skandinávokat is el lehet csípni. Hisz Szapporóban az ukránok is jobb erőt képviseltek, mégis mi léptünk tovább. Úgy érzem, abban a négyesben mindegyik találkozó ki-kimeccs lesz, s csak nüanszok döntenek majd.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik