Élet-Stílus

A kupadöntő küszöbén a Honvéd

A Budapest Honvéd idegenben jutott egygólos előnyhöz a Siófok együttesével szemben a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének szerda esti, első mérkőzésén.

Az előző körben a Debrecent kiejtő siófokiak egy öngóllal (Hercegfalvi hátáról pattant be a labda egy hazai szögletet követően) már az 5. percben megszerezték a vezetést, és szervezett futballjukkal sokáig biztosan őrizték az előnyüket.

Honvéd nem igazán tudott felpörögni. Ha mégis a kapu elé ért, szerencséje sem volt, Abass például a felsőlécet találta el.

Hercegfalvi Zoltán: öngól és gólpassz (MTI)

Hercegfalvi Zoltán: öngól és gólpassz (MTI)

A szünet után a szezon végén az élvonaltól vélhetően búcsúzó Siófok idővel elkészült az erejével, a második félidőben már helyzete sem akadt. A Honvéd viszont a hajrában négy perc alatt két gólt is szerzett, és ezzel a döntő küszöbére lépett.

A 74. percben Hercegfalvi javította korábbi hibáját, remek passzt adott Moreirának, aki a kapuba bombázott. A 78. percben pedig két csere játszott össze: Dobos kiugratása után Abraham 11 méterről lőtt Milinte mellett a kapu közepébe.

Magyar Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés:
BFC Siófok-Budapest Honvéd 1-2 (1-0)
Gól: Hercegfalvi (5., öngól), ill. Moreira (74.), Abraham (78.)

Keddi mérkőzés:
Győri ETO FC-MTK Budepst 2-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik