Élet-Stílus

Több tízmilliót fizethetnek a kartellező mozik

Véglegesen pert nyert a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy moziüzemeltető cég ellen. A Fővárosi Ítélőtábla után a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a döntést, amely összehangolt, egységes jegyáremelés miatt több tíz millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki – írja a Magyar Nemzet.

A 2002 óta húzódó kartellügyben az Intercom Rt., az UCICE Kft. és a Ster Century Magyarország Kft. 83 millió, míg a Budapest Film Kft. 38 millió forintos büntetést érdemelt.

A jogerős döntésre öt évet kellett várni. A négy moziüzemeltető a Star Wars egyik epizódjának 2002-es bemutatója előtt – a szaknyelv szerint egymással „összebeszélve” – drasztikus áremeléssel kínálta a jegyeket a Mammut, az Eurocenter, a Lurdy Ház, a Duna Plaza, a Campona, a WestEnd, illetve a MOM Park bevásárlóközpontokban.

Bár a versenytársak közötti együttműködés önmagában megengedett, jogtalan, ha általa az alapkockázatokat kiiktatják, ráadásul a fogyasztót magasabb ár megfizetésére kényszerítik. A multiplex moziknak ez különösen tiltott, ez indokolja a több tíz milliós szankciót. A GVH honlapján részletesen ismerteti a kartellezésben részt vevő cégek taktikáját, az eljárás során feltárt, versenyjogot sértő tényeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik