Kapcsolódó linkek
Capello azzal indokolta a döntés elfogadását, hogy amikor dolgozik, akkor mindig az adott csapat mezét viseli, így minden körülmények között védi annak érdekeit.
Nem az olasz tréneren múlt Beckham játéka (dpa)
A mester nyilatkozatában nem kímélte Predrag Mijatovic sportigazgatót és Vicente Calderón elnököt sem: „Mijatovic hazudott nekem és Franco Baldini segédedzőnek, akinek ráadásul nagyon fontos ajánlata volt más együttestől. Azt mondta nekünk a bajnoki cím megnyerése után, hogy mindannyian maradhatunk Madridban. Calderóntól pedig semmit nem hallottam, egyszer sem hívott fel. Azt hiszem, azok után megérdemeltem volna némi tiszteletet, hogy eljöttem Olaszországból segíteni megnyerni neki az elnökválasztást”.
Capello pályafutása egyik legfájdalmasabb emlékeként említette, hogy miután a Real Madridot négy év után sikerült ismét bajnoki címre vezetnie, két hét múlva felállították a kispadról. Saját bevallása szerint ráadásul ez élete egyik legnehezebb feladata volt, mivel egy három éve teljesen sikertelen és szétesett, valamint konfliktusokkal terhelt csapatból egy idény alatt sikerült egységes együttest kovácsolnia, amely óriási hittel és akarattal végül nem maradt trófea nélkül, s megnyerte a Primera Divisiónt.