Élet-Stílus

Kiskarácsony, filmkarácsony

Amikor a fenyő és a tévé előtti kényszeres nassolástól és az unásig látott kutyás-kisgyerekes B-kategóriás – amerikai – családi filmektől enyhe undort érzünk, hajítsuk el a távkapcsolót, és nosza, irány a mozi! Nem, nem a kutyás-kisgyerekes filmek miatt: higgyék el, van más a vetítőgéppel szemközti falakon.

A mozifilm-forgalmazók tulajdonképpen hisznek az elnyújtott fenyőünnepben, mert – kis túlzással – már a Csillagpor című ironikus felhangokban bővelkedő mese-fantasy (vagy kalandfilm) magyarországi bemutatása óta (október 11.) azokra koncentrálnak, a kisebbekre és a nagyobbakra, akik feltétlenül hisznek a csodákban. Még ha az említettek olykor meg is mosolyogják azokat.

Mi tagadás, persze a december az úgynevezett „karácsonyi filmek” dömping-időszaka. Ezeket a filmeket alapvetően két nagy csoportba oszthatjuk: egyfelől a szívünk jobbik felét célzó érzelmes (olykor érzelgős) filmekre, amik többnyire vígjátékok, de leginkább romantikusak, azaz szerelmesek, és némi, hol hosszabb, hol rövidebb kanyargás után céljuk a révbe érés, konkrétan: a boldogság.


Kiskarácsony, filmkarácsony 1

P.S. I Love You



„Szép” is volna, ha mondjuk olyan filmekkel izmosítanák a karácsonykor (is) magányos lelkeket, mint anno a Magyar Televízió tette volt 24-én az – egyébként valóban tartalmas és mély és filmtörténeti jelentőségű, de sajnálatosan szomorú véget érő – Waterloo híd című 1940-es Mervyn LeRoy-drámával (főszerepben Vivien Leigh és Robert Taylor), amikor is gyaníthatóan megemelkedett az öngyilkossággal kísérletezők száma…

Szerelem a síron túlról

Érzelmes mozifilmekből idén szerény a felhozatal, a P. S. I Love You (kb.: „utóirat: szeretlek”, premier: december 20.) című Hilary Swank és Gerard Butler főszereplésével készült romantikus komédiát (amiben a nagy szerelem a síron túlról üzen) leszámítva nincs is.

A másik nagyobb csoportba sorolható mesés-kalandos alkotás, fantasy vagy animált, rajzolt film annál inkább több jut a vászonra. Aki a totálisan újszerű technikai filmélményre vágyik, annak továbbra is azt ajánljuk, hogy keresse fel a Westend Palace mozi 3-as termét, ahol térhatásban nézheti meg (jegyenként ötszáz forintos felárért) a Beowulf – Legendák lovagja című filmet (debütált: november 29-én). A szörnyek megrázzák, a nyilazások letaglózzák, Angelina Jolie animált teste felajzza…


Kiskarácsony, filmkarácsony 2

Beowulf – Legendák lovagja



Anti-Disney-gájl Disney-gájl

Természetesen nem mindenki teheti meg, hogy filmre vágyván a fővárosba utazik. Hanem ha gondol egyet, akkor beugrik valamelyik hozzá közel eső filmszínházba, és választ a felhozatalból. Őket a mikulási bemutatótól (december 6.) látható zseniális Bűbáj – ami a Disney-gájlt úgy kedvelteti meg velünk (újra), hogy kiröhögteti a Disney-gájlt –, vagy a felnőtteknek szóló humorban gazdag méh-animáció, a Mézengúz várja.


Kiskarácsony, filmkarácsony 3

Bûbáj



Hozzájuk csatlakozott (december 13-tól) Az arany iránytű című Philip Pullman-fantasyadaptáció – Nicole Kidmannel és Craig Daviddel –, ami ha akarjuk, felfogható misztikus-vallásos élménynek, mondhatni, a karácsony (eredeti) szellemiségével rokon.

A legnagyobb durranás: Macskafogó 2.

Az igazi filmkarácsony aztán a december 20-ai premierhéten veszi a kezdetét. Dagadjon a honszerető kebel: elsősorban minden idők egyik legsikeresebb – de biztosan legtöbbet idézett – magyar rajzfilmjének, a Nepp József és Ternovszky Béla jegyezte Macskafogónak a folytatásával, a Macskafogó 2. – A sátán macskája című opussal. Az előzetes ígéretes, és nem szükséges ahhoz páratlan jóstehetség, hogy megjövendöljük, valószínűleg a legnagyobb érdeklődéssel övezett 2007. évi filmmel van (lesz) dolgunk, ami vélhetően meg fogja szorongatni a hollywoodi konkurenciát.


Kiskarácsony, filmkarácsony 4

Macskafogó 2. – A sátán macskája



A sztori nagyjából ott veszi fel a fonalat, ahol korábban véget ért, az egerek diadala után béke honol a bolygón – mígnem egy kotnyeles firkásznak (magyar hangja: Rudolf Péter) köszönhetően kiderül, egy messzi dzsungelben az átneveléstől érintetlen vérszomjas cicatörzs tanyázik, vagyis ismét kezdetét veszi a régi macskaegér-harc az ismert arcokkal (Mr. Tejfel, Lusta Dick stb.), és persze megint csak Grabowsky segíthet. Jut eszünkbe: magyar animáció. Aki még nem tette meg, kisded gyermekével feltétlenül váltson jegyet az Egon és Dönci – Mindenütt jó, de legjobb otthon című szöveg nélküli mesére (bemutató: november 29.), a kicsik egyszerűen imádják.

Gonosz erők kontra jók

Az ünnep „elő-csütörtökén” kerül moziba tengerentúlon kultikus tiszteletnek örvendő, hazánkban is futott Alvin és a mókusok animált és élőszereplőkkel történt nagyfilmes feldolgozása. A film három muzikális rágcsáló és az őket befogadó szerencsétlenkedő zenész sikerig vezető kalandjait dolgozza fel. Szintén csütörtöktől látható A nemzet aranya 2. – Titkok könyve, a Jerry Bruckheimer-művek újabb kalandopusa arról, hogy létezik-e az Amerikai Egyesült Államok rejtelmes történeteit leíró-megfejtő gyűjtemény, avagy sem (létezik). A főszerepben a régi arcok – Nicolas Cage, Diane Kruger, Jon Voight, Harvey Keitel – mellett újakkal is találkozhatunk (Helen Mirren, Ed Harris).


Kiskarácsony, filmkarácsony 5

A nemzet aranya 2. – Titkok könyve



Bár már inkább a poszt-karácsonyi filmerőszak-hullámhoz köthető (bemutatója december 27-e), de témaválasztása okán nem feledkezhetünk meg minden idők egyik legrosszabb rendezőjének, Uwe Bollnak (legutóbb: BloodRayne, és tényleg: jaj) új fantasyjáról, A király nevében című „gonosz erők kontra jók” jellegű filmjéről. Már csak a szereplőgárda miatt sem: Jason Statham, Ray Liotta, Burt Reynolds, John Rhys-Davies, Ron Perlman és Claire Forlani. Bizakodjunk.

Megigazul a póttélapó


Szintén tetszetős szereplőgárdát – Vince Vaughn, Paul Giamatti, Kevin Spacey, Miranda Richardson, Kathy Bates és Rachel Weisz – vonultat fel a jelenleg még bizonytalan bemutatójú – és éppen ezért csak az eredeti címével futó – Fred Claus című, David Donkin rendezte karácsonyi komédia, amiben a jóságos északi-sarki télapó (Giamatti) helyére ugrik be a rosszéletű, balhés, a földi világba száműzött testvére (Vaughn). És persze megigazul.


Kiskarácsony, filmkarácsony 6

Persepolis



A kevésbé karácsonyi kötődésű filmek kedvelői az ünnepek során ugyan nem találkozhatnak friss bemutatókkal, de nem kell elkeseredniük, nevetgélhetnek – például – Hajdu Szabolcs remekbeszabott filmtanulmány-filmjén (Off Hollywood, bemutató: november 29.), vagy elmélázhatnak Maár Gyula kolostori hőseivel (Töredék, bemutató: december 13.). Vagy ha mindenképpen ragaszkodnak a rajzolt filmhez, ajánljuk az iráni rendezőnő, Marjane Satrapi fekete-fehér Persepolisát (a film december 6-a óta látható).

A lényeg, hogy merjünk bátrak lenni, és otthagyni a tévéfotelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik