Élet-Stílus

Földi Imre a Nemzet Sportolója

A kormány elfogadta a sportért felelős Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter javaslatát, hogy Földi Imre egykori súlyemelő kapja meg a Nemzet Sportolója címet.




Földi Imre a Nemzet Sportolója 1
sport.lap.hu

Földi Imre a Nemzet Sportolója 1
Földi Imre a Nemzet Sportolója 3

A sportszövetségekkel és egyesületekkel, valamint a szakújságírókkal történt egyeztetés után hét jelölt közül választották ki kedden a Nemzet Sportolói Földi Imrét. Az egykori birkózó jelölését a kormány szerda délutáni ülésén elfogadta. A 12 fős elitklubban Puskás Ferenc halálával üresedett meg egy hely.

A miniszterelnök elsőként gratulált

„Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a döntés után személyesen hívta fel Földi Imrét, hogy gratuláljon neki a Nemzet Sportolója cím elnyeréséhez” – mondta Danks Emese kormányszóvivő. A sporttörvény értelmében a kormány a Nemzet Sportolója címet, valamint az ezzel járó, havi nettó 500 ezer forintos életjáradékot a magyar sport tizenkét, 60 évnél idősebb, kimagasló eredményt elért sportolójának adományozhatja. Fontos kritérium továbbá, hogy a jeles személyiség aktív sportpályafutását követően is kimagasló szerepet töltsön be a sportéletben.

Földi: „Büszke vagyok az eredményeimre”

Földi Imre boldogan fogadta a kormánydöntést, amellyel az olimpiai, világ- és Európa-bajnok súlyemelő a Nemzet Sportolója lett. „Nagyon jó

A Nemzet Sportolói:

Albert Flórián (labdarúgó), Balczó András (öttusázó), Bíróné Keleti Ágnes (tornász), Gyarmati Dezső (vízilabdázó), Földi Imre (súlyemelő), Hammerl László (sportlövő), Kulcsár Győző (párbajtőrőző), Polyák Imre (birkózó), Portisch Lajos (sakkozó), Székely Éva (úszó), Weltner Györgyné Ivánkay Mária (fogyatékos asztaliteniszező), Zsivótzky Gyula (kalapácsvető).

, hogy bent vagyok, anyagilag és erkölcsileg egyaránt. 2004-ben, az első választáskor kicsit csalódott voltam, hogy akkor még nem lettem a Nemzet Sportolója, most viszont roppant boldog vagyok. Az egészségem köszönöm, jól van, most estem túl egy hasi lágyéki műtéten, még lesz egy hasonló majd áprilisban, utána remélem, teljesen rendben leszek. Ebben amúgy is sokat segít ez a mostani nagy elismerés. Büszke vagyok az eredményeimre, és legalább annyira a lányomra, aki másfél évtizeden át az egyik legjobb súlyemelő volt nemzetközileg is” – így Földi Imre, aki megjegyezte, ha neki kellett volna döntenie, Grosics Gyula volt labdarúgót választja.

Földi Imre névjegye
Születési idő, hely: 1938. május 8., Kecskemét
Sportág: súlyemelés
Klubja: Tatabányai Bányász (1955-1978)
Klubja edzőként: Tatabányai Bányász (1976-1988)
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1972), olimpiai ezüstérmes (1964, 1968), olimpiai 5. helyezett (1976), olimpiai 6. helyezett (1960), hatszoros világ-, tízszeres Európa-bajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, 24 világrekord fűződik a nevéhez, valamint ötször volt Magyarországon az év súlyemelője.
Kitüntetései, elismerései: Magyar Köztársaság Középkeresztje (1993), Munkaérdemrend ezüst fokozata (1964, 1968), Munkaérdemrend arany fokozata (1972), Olimpiai érdemrend (2002), Magyar Örökség-díjas (1999), Tatabánya díszpolgára (2003), Az évszázad súlyemelője az IWF-nél (2005), Az évszázad legjobb magyar súlyemelője (2000), a Nemzet Sportolója (2007).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik