Élet-Stílus

Szobrot kap Puskás Ferenc és Papp László

Zugló önkormányzatának képviselőtestülete egyhangúlag megszavazta Weinek Leonárd polgármester előterjesztését, hogy a Papp László Sportarénánál a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónak, a Puskás Ferenc-stadionnál pedig az Aranycsapat legendás csapatkapitányának állítsanak szobrot.




Szobrot kap Puskás Ferenc és Papp László 1

sport.lap.hu

Szobrot kap Puskás Ferenc és Papp László 1
Szobrot kap Puskás Ferenc és Papp László 3

A javaslat szerint világszerte bevett szokás a sportlétesítmények környezetében kiemelkedő sportolók szobrainak elhelyezése, így indokolt volt, hogy a kerület önkormányzata kezdeményezze a tárgyi emlékek létrehozását, mivel mindkét, a világhírű sportolókról elnevezett létesítmény Zugló (XIV. kerület) területén helyezkedik el.

Az Aranycsapat balösszekötője, Puskás Ferenc november 17-én hunyt el. 1952-ben a helsinki olimpián arany-, két évvel később pedig világbajnoki ezüstérmet nyert. Részese volt 1953-ban az „évszázad mérkőzésének”, melyen a magyar válogatott – többek között az ő két találatával – a Wembleyben 6-3-ra legyőzte Angliát. A címeres mezben 85 mérkőzésen 84 gólt szerzett. A Budapest Honvéddal ötszörös bajnok és négyszeres gólkirály, míg a Real Madriddal háromszoros BEK-győztes, hatszoros bajnok és négyszeres gólkirály volt.

Papp László a BVSC, a Bp. Bástya és a Vasas bokszolójaként közép-, majd nagyváltósúlyban
Szobrot kap Puskás Ferenc és Papp László 4

Papp László (MTI)

versenyzett, 1946 és 1956 között hét országos bajnokságot nyert. Az 1948-as londoni ötkarikás játékokon középsúlyban, 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben nagyváltósúlyban diadalmaskodott. Ő volt az első ökölvívó az újkori olimpiák történetében, aki három aranyérmet szerzett. Profiként 1957-től 29 találkozót vívott, ebből 27-et megnyert, kettő pedig döntetlennel zárult. A hivatásosok között Európa-bajnoki címet szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik