Élet-Stílus

Franco Nero ismét magyar filmben

A Honfoglalásban és a Sacra Coronában már vendégszereplő Franco Nero Almási Tamás Mario, a varázsló című filmjének főszerept vállalta el. Állítása szerint azért, mert a történet emlékezteti őt kedvenc magyar írója, Márai Sándor könyvére, az Eszter hagyatékára.

A hétfőn Magyarországra érkezett olasz színész az MTI-nek adott interjújában elmondta, hogy amikor elolvasta a Mario forgatókönyvét, szinte ugyanazt a történetet olvasta. „A sors azt akarta, hogy szerepeljek ebben a filmben” – tette hozzá a színész, aki három hetet tölt a vidéki forgatáson, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Az arc és a szem játéka a fontos

A színész kiemelte, hogy nem tud különösen sokat a rendszerváltozás kori Magyarországról, de véleménye szerint a Mario, a varázsló története jól szemlélteti, milyen volt a rendszerváltás idején az élet és a politikai helyzet vidéken. Franco Nero elmondta: Almási Tamás legújabb játékfilmjében a női főszereplő munkásként dolgozik, és arról fantáziál, hogy egyszer jobb élete lesz. Amikor találkozik az újdonsült gyártulajdonossal, szinte megőrül az izgalomtól. Arról álmodik, hogy az igazgató elviszi egy nagyvárosba, ahol az élete gyökeresen megváltozik. A férfi személyisége megfogja a nőt, akinek képzeletében igenis létezik Mario, a varázsló. A férfi azonban “csupán” egy üzletember, egy gyártulajdonos, aki ha azt látja, hogy a gyár nem működik, bezárja, és máshol nyitja meg.

Bár a történet egyedi, hiszen egy különleges időszakban játszódik Magyarországon, akár nemzetközi is lehet, hiszen a vidéki élet az egész világon egyforma – tette hozzá a színész, aki szerint a filmbeli szerepének különösen erős vonzereje van: „Nem a szavakon, hanem az arc és a szem játékán van a hangsúly. Ez nagyon fontos”.

Az olasz színész nem sokkal Magyarországra érkezése előtt fejezett be egy filmet Németországban. Azt megelőzően hazájában, Olaszországban egy éve dolgozott, öt alkotásban is szerepelt: „Ezekben a napokban azt kell eldöntenem, hogy Spanyolországba, Olaszországba, vagy Angliába utazzak forgatásra”.

Nem Thomas Mann

A Mario, a varázsló forgatása június 12-én kezdődött és 35 napig tart. A jeleneteket Abaújváron és térségében, a Fáy-kastélyban, Telkibányán, Göncön, Sátoraljaújhelyen, a Bodrog folyónál és Szegilong környékén veszik fel. A forgatókönyvet Halász Margittal közösen a rendező írta. A főbb szerepekben az ugyancsak olasz Vittorio Marsigliát és Antonio Grossót, a magyar művészek közül Nyakó Julit, Egyed Attilát, Gyabronka Józsefet, Szirtes Ágit, Fehér Annát, Monori Lilit, Vajdai Vilmost, Gáspár Tibort, Szűcs Nellit, Trill Zsoltot és Nádasi Erikát láthatják majd a nézők.

Garami Gábor producer az MTI-nek elmondta: bár a filmnek nincs köze Thomas Mann hasonló (Mario és a varázsló) című kisregényéhez, a filmben kirajzolódó kapcsolatrendszer, vagyis a megközelíthetetlen gyártulajdonos és a csalódott munkásnő viszonya párhuzamba állítható a könyv szereplőinek tragédiájával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik