Élet-Stílus

Saviola keserű szájízzel távozik a Barcától

Az apró termetű argentin csatárnak június 31-ével lejár a szerződése a katalán sztárcsapattal. Javier Saviolának egyelőre nincsen új egyesülete, az viszont biztos, hogy csak olyan csapathoz megy, hol biztos helye lesz a kezdőben.

Kapcsolódó linkek

spanyolfoci.lap.hu
sport.lap.hu

„Keserű szájízzel megyek el, mert úgy érzem, nem bántak velem tudásomnak megfelelően. Ezzel együtt nem akarok senkire sem ujjal mutogatni” – mondta a dél-amerikai futballista, aki 2001-ben, a River Plate együttesétől érkezett a katalán fővárosba. Saviolát az is megviselte, hogy nem búcsúzhatott el a szurkolóktól. Frank Rijkaard az utolsó hazai mérkőzésen az Espanyol ellen még csak a kispadra sem jelölte a 25 éves középcsatárt.

Saviola hétfői sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a katalán klubtól kapott újabb – véleménye szerint méltatlan – ajánlatot, ami még inkább arra sarkallta, hogy elhagyja az egyesületet. A jövőjét firtató kérdésekre azt válaszolta a 2004-ben olimpiai bajnoki címet nyerő focista, hogy nyitva áll a kapu minden érdeklődő számára, így az is elképzelhető, hogy a rivális Real Madridhoz szegődik.

Az El Pibitónak (nyúl) becézett játékos hat évig állt a Barcelona alkalmazásában, de rövidebb időre kölcsönadták a Monacónak, a 2005/2006-os szezont pedig a Sevillánál játszotta végig. Saviolát 19 éves korában több mint 35 millió euróért igazolta le a spanyol sztárcsapat, amelyben aztán 123 bajnoki mérkőzésen 49 gólt szerzett. A legutóbbi szezonban általában csak csereként az utolsó percekben kapott lehetőséget, nem is csoda, hogy idén a Primera Divisiónban mindössze ötször volt eredményes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik