Élet-Stílus

Telekom-botrány: tagad a csapatfőnök

Walter Godfroot, a Telekom országúti kerékpáros csapat korábbi első embere azt állítja, nem tudott arról, hogy a versenyzők rendszeresen tiltott szereket kaptak az 1990-es években.

Kapcsolódó linkek

kerekpar.lap.hu
sport.lap.hu

A belga szakember kedden sajtókonferencián bizonygatta ártatlanságát az ügyben, amely május elején robbant ki, miután az istálló korábbi gyúrója, Jef d’Hont könyvében részletesen írt a doppingolásról. Godefroot most határozottan kijelentette, hogy a csapat orvosai az ő tudta és beleegyezése nélkül adtak EPO-t és egyéb tiltott szereket versenyzőinek és egyúttal jelezte, bepereli d’Hontot, aki ennek ellenkezőjéről írt.

„Soha sem szerveztem és nem finanszíroztam doppingolást” – mondta a sportvezető. „Néhány héten belül beperelem Jef d’Hontot, mert ő pontosan tisztában van vele, annak idején én soha nem engedélyeztem volna úgy bármilyen szer beadását, hogy előtte ne győződtem volna meg annak hatásáról.”

A könyv megjelenését követően két héttel az egykori versenyzők közül először Bert Dietz vallotta be, hogy doppingolt, majd csatlakozott hozzá hat korábbi csapattársa is, köztük a dán Bjarne Riis, az 1996-os Tour de France győztese, illetve Erik Zabel, a francia körverseny sprintpontversenyének többszörös királya.

Az 1997-es Tour bajnoka, Jan Ullrich ugyanakkor nem nyilatkozik az üggyel kapcsolatban, ennek ellenére a Nemzetköri Olimpiai Bizottság azt fontolgatja, hogy megfosztja a Sydney-ben szerzett ötkarikás aranyérmétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik