Kapcsolódó linkek
Beckhamért az utóbbi hetekben egyre erőteljesebben ragaszkodtak spanyol klubjának vezetői. A sztár azt követően játszott ismét szenzációsan, hogy az év elején Fabio Capello vezetőedző kitette a keretből, mondván: már nem eléggé motivált.
„Tudom, hogy maradhatnék még két-három évet, innen is vonulhatnék vissza, de a dolgok időközben megváltoztak” – hangsúlyozta Beckham, aki csupán egyetlen trófeát, a spanyol Szuperkupát tudta megnyerni a királyi klubbal, még érkezésekor, 2003-ban.
A Real Madrid négy év után ismét bajnok lesz, ha a vasárnapi zárófordulóban legyőzi a Real Mallorcát. Az első helyre még pályázó Barcelona a Gimnastic otthonába látogat, míg a Sevilla fogadja a Villarrealt.