Már a mozikban a Die Hard 4.0

Bárhogyan is próbálkozik Bruce Willis (legutóbb az Alvilági játékok című „túl-csavaros” krimiben, illetve a Vadidegen című gyengécske thrillerben láthattuk), csakis az ír bevándorlói gyökerű, vér- és olajosan maszatos pólójú, erősen whisky-leheletű zsaru, John McClane bőrében az igazi.

A Drágán add az életed! (1988), Még drágább az életed! (1990), Die Hard 3. – Az élet mindig drága (1995) világszerte összesen majd’ nyolcszázmillió dollárt kasszírozott, de a siker még fontosabb mércéje lehet a piszkos rendőr ikonfigurává válása, amihez az a találós kérdés is fűződik, hogy miért nem szerepelt Bruce Willis a Titanicban? – mert mindenkit megmentett volna.

Ugyan nem mérvadó, de az elvakult terroristák gyakorta állítják párhuzamba (például a borzasztó szeptember 11-i New York-i toronytámadással kapcsolatban), hogy lám, nincs az a Willis, aki mindig vigyázza az Amerikai Egyesült Államok biztonságát és békéjét. A 2001-es tragédiához kapcsolódik a széria negyedik felvonása, amikor a hadnagy az ország épségét és nyugalmát fenyegető virtuálisan támadó – ám a gyakorlatban, a marok- és egyéb fegyverekkel is jól bánó – terroristákkal áll ki küzdelemre.

Jelenetek a filmből

Pedig nincs a topon, elvonókúrára jár, menthetetlenül magányos (mind a magánéletében, mind a munkája során), a haja szála sem görbül már (nincs neki egy sem). Mogorva, majdnem hogy mizantrópszerűen emberkerülő. De – ahogy szokott lenni – baj esetén csak egy, csak egy legény van talpon a vidéken, azaz komoly szükség mutatkozik McClane buldog természetére, merthogy elszánt szájbergyerekek (pontosabban: tetterős fiatalemberek) úgy döntenek, precíz, részletesen kidolgozott terv szerint végzetesen-halálosan megbénítják a számítógépes rendszereknek teljesen kiszolgáltatott államokat (lásd: A hálózat csapdájában, 1995), kezdve a közlekedési lámpák megbénításával, végezve a legfejlettebb szisztémák blokkolásával. A komputerek világában kihívásokkal (on-off problémákkal) küszködő zsarut ezúttal egy ifjú$ hacker (Justin Long) segíti, így – és számtalan veszélyes akadályt leküzdve – jutnak el a főig: Gregig (Timothy Olyphant).

Nemcsak az elkötelezett rajongók örülhetnek, hogy az alkotók negyedjére is képesek voltak életet lehelni a figurába. Ez Willis üdítően egyszerű jelenléte mellett köszönhető a forgatókönyvíróknak (Mark Bomback munkáját Doug Richardson, Roderick Thorn és David Marconi segítette) és Len Wiseman rendezőnek (Underworld, Underworld: Evolúció). Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a történetszövés fortélyai helyett az akciószcénákra kellett összpontosítaniuk, fantáziájukat itt ereszthették szabadon, a szereplőknek nagyjából akkor nyílik lehetőségük a karakterük szöveges árnyalására, amikor az egyik mészár-helyszínről a másikra igyekeznek.

A teljes címán Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed őszinte film, és vérbeli, izgalmas és szórakoztató csinbumm-cirkusz, amiben elfér és hihető még egy vadászrepülő és egy kamion párbaja is. A szezon legigényesebb folytatása rendhagyó módon Magyarországon már szerdától (június 27.) látható (a hazánkban szokott műsorváltó nap a csütörtök), azonosan a világpremierrel. Érdemes a kasszák elé járulni, és nem pusztán azért, mert bár Willis érthetően vágyja a folytatást, korántsem biztos, hogy sor is kerül rá, hanem mert a film egészen egyszerűen jó.