Élet-Stílus

Csatárt kell vennie Fergusonnak

Louis Saha jövő novemberig nem játszhat, Alan Smith pedig elhagyná a klubot, így a Manchester United trénerének mindenképpen erősítenie kell csatárposzton, hiszen jelenleg Wayne Rooney az egyetlen igazi támadója.

A Premier League bajnoka súlyos fontmilliókat áldozott a keret megerősítésére, de a jelek szerint Sir Alex Fergusonnak, a csapat trénerének újból körbe kell néznie a játékospiacon. Nincsen egyelőre elég támadója a Manchesternek, miután Saha térdműtétje miatt idén novemberig biztosan nem játszhat, Alan Smith pedig jelezte, hogy elhagyja a csapatot, ha a tréner nem biztosít neki állandó helyet a kezdőben.

A francia csatár ügynöke nem tudta megmondani, mikor kezdhet el edzeni Saha, de véleménye szerint valamikor november–december környékén léphet majd pályára. Az idei szezonban is gyakran volt sérült a támadó, mindössze 18 bajnoki meccsen kapott lehetőséget, és nyolc gólt szerzett.

Alan Smith manchesteri jövője is kérdéses: a Leedstől 2004-ben 7 millió fontért leigazolt csatárnak nem áll szándékában tovább maradni a bajnokcsapatnál, ha Fergusontól nem kap rendszeresen játéklehetőséget. „Ha Ferguson igényt tart rám maradok, ha viszont nem akkor új lehetőség után kell néznem” – nyilatkozta Smith, aki ősszel alig-alig játszhatott a kezdőben, tavasszal viszont Saha sérülése miatt egyre több bizalmat kapott.

Az alapembernek számító Wayne Rooney mellett még Ole Gunnar Solksjaer bevethető ezen a poszton, de a veterán norvég játékos rendkívülien sérülékeny. A 22 éves Fangzhou Dong pedig ezen a szinten még nem képvisel komoly játékerőt.

A Manchester az elmúlt hetekben 25 millió euróért megszerezte a Bayerntől Owen Hargreavest, majd két fiatal klasszist igazolt Nani és Anderson személyében, fejenként 25,5-25,5 millió euróért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik