Élet-Stílus

Libertadores-kupa: a Boca Juniors hatodik elsősége

A Juan Roman Riquelme vezérelte Boca Juniors a Libertadores-kupa új védője. Az argentin sztárcsapat hatodszor ért a csúcsra a legrangosabb dél-amerikai sorozatban.

A Villarreal kölcsönjátékosa kimagaslott a sorozat mezőnyéből, hisz a Brazíliában szerzett két góljával nyolc találatot jegyzett: Porto Alegrében előbb egy remek távoli kísérlettel szerzett vezetést, majd egy kipattanót értékesített a mérkőzés hajrájában. A vendégek örömjátékába még az is belefért, hogy az 1999-es Copa Américán Kolumbia elleni három kihagyott büntetőjéről elhíresült Martin Palermo ezúttal is „hozza a kötelezőt”. A támadó izomból a kapu fölé lőtte tizenegyesét.

Pedig a kupát két alkalommal elhódító Grémio, illetve az érte szorítók mindent megtettek a sikerért, s ez nem egyszer a fair play határait feszegette. Az első mérkőzésen háromgólos előnyt kovácsoló Boca játékosai ugyanis átvirrasztott éjszaka után léphettek pályára azt követően, hogy a rendőrség hallgatólagos beleegyezését is maguk mögött tudó brazil szurkolók petárdákkal és kiabálással tarkított felvonulást rendeztek a csapat szállásául szolgáló szálloda előtt.

A meccs előtt folytatódott az ellenséges hangulat, hisz az argentin himnuszt végigfütyülték a történeti talpraállásban bizakodó, s a helyi Olímpico Monumental stadiont színültig megtöltő helyiek.

Ám mindez láthatóan a Grémio játékosait zavarta meg, hisz a kezdést követően elsősorban kemény belépőkkel vétették észre magukat – míg az argentinok már az első percektől fölényben játszottak. A félidő végén mégis a házigazda szerezhetett volna a vezetést, azonban Diego Souza lövése, ha kevéssel is, elkerülte a kaput. A helyzet feldobta a brazilokat, akik térfélcsere után növelték a nyomást. Az egykoron épp a Bocát erősítő Rolando Schiavi fejesét a kapufa „hárította”, s a kipattanó után Diego Souza ismételhetett – de ezúttal sem sikerült.

Az éledező hazai reményeket aztán Riquelme húzta keresztül. Egy rövid passzt követően észrevette, hogy Sebastain Saja kint áll kapujából, és szemfülesen átívelt a kapus fölött. Tizenkét perccel később nemcsak a kupagyőzelem sorsa, hanem a meccs is eldőlt: Rodrigo Palacio tört be a hazai tizenhatosra, lövését nagy nehezen védte Saja, azonban a labdát Riquelme elé paskolta (0-2).

A 87. percben Schiavi rántotta le Palermót a hazai büntetőterületen belül, Julián Óscar Ruíz játékvezető a tizenegyespontra mutatott, az őszülő hajú Buenos Aires-i legenda azonban nem élt a lehetőséggel.


Újabb sikerével a Boca megközelítette a hét elsőséget felmutató Independientét, ám a közelmúlt messze legeredményesebb klubjának is vallhatja magát, hisz az idei siker előtt 2000-ben, 2001-ben és 2003-ban is megnyerte a sorozatot, míg 2004-ben csak a döntőben maradt alul.

Libertadores-kupa, döntő, visszavágó:
Grémio (brazil)-Boca Juniors (argentin) 0-2 (0-0)

Porto Alegre, Monumental stadion, 45 ezer néző. Vezette: Ruíz (kolumbiai)
Gól: Riquelme (68., 80.)
Grémio: Saja – Patricio, William, Teco (Schiavi, 35.), Lúcio – Diego Souza, Lucas, Gavilán, Tcheco (Amoroso, 46.) – Carlos Eduardo, Tuta (Everton, 70.). Szakvezető: Mano Menezes
Boca: Caranta – Ibarra, Díaz, Morel, Juan Rodríguez – Ledesma, Banega (Orteman, 82.), Cardozo (Battaglia, 59.) – Riquelme – Rodrigo Palacio (Boselli, 87.), Palermo. Szakvezető: Miguel Russo
Az első mérkőzésen: Boca Juniors-Grémio 3-0
A párharcot a Boca Juniors nyerte 5-0-s összesítéssel.

A Libertadores-kupa győztesei 1960 óta:
1960: Penarol (uruguayi)
1961: Penarol
1962: Santos
1963: Santos
1964: Independiente
1965: Independiente
1966: Penarol
1967: Racing Club
1968: Estudiantes
1969: Estudiantes
1970: Estudiantes
1971: Nacional (uruguayi)
1972: Independiente
1973: Independiente
1974: Independiente
1975: Independiente
1976: Cruzeiro
1977: Boca Juniors
1978: Boca Juniors
1979: Olimpia
1980: Nacional
1981: Flamengo
1982: Penarol
1983: Gremio
1984: Independiente
1985: Argentinos Juniors
1986: River Plate
1987: Penarol
1988: Nacional
1989: Atletico Nacional
1990: Olimpia
1991: Colo Colo
1992: Sao Paulo
1993: Sao Paulo
1994: Velez Sarsfield
1995: Gremio
1996: River Plate
1997: Cruzeiro
1998: Vasco da Gama
1999: Palmeiras
2000: Boca Juniors
2001: Boca Juniors
2002: Olimpia
2003: Boca Juniors
2004: Once Caldas
2005: Sao Paulo
2006: Internacional
2007: Boca Juniors

A legsikeresebbek:
7 diadal – Independiente (argentin)
6 – Boca Juniors (argentin)
5 – Penarol (uruguayi)
3 – Olimpia (paraguayi), Sao Paulo (brazil), Estudiantes (argentin), Nacional (uruguayi)
2 – River Plate (argentin), Cruzeiro (brazil), Gremio (brazil), Santos (brazil)
1 – Racing Club (argentin), Flamengo (brazil), Argentinos Juniors (argentin), Atletico Nacional (kolumbiai), Colo Colo (chilei), Vasco da Gama (brazil), Once Caldas (kolumbiai), Palmeiras (brazil), Internacional (brazil), Velez Sarsfield (argentin)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik