Rafael van der Vaart a nyári átigazolási időszakban számos alkalommal elmondta, hogy el akarja hagyni a hamburgi együttest. A Real Madrid és a Valencia együttese konkrét ajánlattal meg is kereste az UEFA-kupában érdekelt német klub vezetőit, akik azonban korábbi ígéreteik ellenére még csak tárgyalni sem voltak hajlandóak a jelentkezőkkel.
„Májusban a HSV elnökével leültem beszélgetni, és közöltem vele, hogy a nyáron el szeretnék igazolni. Bernd Hoffmann akkor azt mondta nekem, hogy minden jelentkezőt meghallgatnak. A HSV 5 millió euróért szerzett meg, és most nyáron 22 milliót kereshettek volna rajtam, de aztán közölték, hogy semmi pénzért nem válnak meg tőlem” – nyilatkozta a Bild am Sonntagnak a holland válogatott.
A 24 éves játékosért angol lapjelentések szerint a Chelsea is bejelentkezett. A londoniak állítólag 28,7 millió eurót ajánlottak fel a német klubnak, amely előbb-utóbb kénytelen lesz elengedni a sztárját.
A nyáron a HSV meg is büntette a hollandot, aki számos alkalommal elmondta, hogy el akarja hagyni a csapatot, augusztusban pedig már a Valencia mezében kapták lencsevégre. A középpályás a klubjával való feszült viszony ellenére a pályán remekül teljesít, nyolc Bundesliga-meccsen hétszer volt eredményes.