Élet-Stílus

Egy malőr miatt volt nyitva a da Vinci kiállítás

Már csaknem 120 ezren látták Debrecenben Az igazi da Vinci című kiállítást - közölte az Gulyás Gábor, a tárlatnak otthont adó galéria igazgatója. Igaz a mai, november elsejei napon egy félreszervezés miatt voltak nyitva.

Csütörtökön, mindenszentek napján zárva lett volna a galéria, de a jegyirodák egy véletlen folytán erre a napra is nagy számban adtak el jegyeket, így a rendes csütörtöki nyitva tartás szerint déli 12 órától éjfélig látogatható a tárlat.

Gulyás Gábor ugyanakkor elmondta: már a csütörtöki napra is csak este 10 óra és éjfél közötti időszakra lehet jegyet venni, a többi jegy elővételben elkelt, mint ahogy péntekre, szombatra és vasárnapra is.

Ezért kérik azokat, akik nem rendelkeznek jeggyel, az ünnepek alatt emiatt ne utazzanak Debrecenbe, mert a helyszínen már nincs jegy, csupán szombaton és vasárnap egyetlen idősávra, a reggel 9 és 9 óra 45 közötti időszakra. Az igazi da Vinci kiállítás minden idők leglátogatottabb vidéki tárlata.

A nagy érdeklődésre való tekintettel az eredeti november 16-i időpont helyett november 30-áig tekinthetik meg az érdeklődők a tárlatot a debreceni Modemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik