Élet-Stílus

Kern rendezte volna Tímár új filmjét

Január 10-től vetítik a magyar mozik Tímár Péter Casting című filmjét, amelynek főszerepeiben Kern Andrást és Oláh Ibolyát láthatja a közönség. A Castingban – a Csinibabához hasonlóan – számos régi slágert hallhatunk új feldolgozásban.

Az Egészséges erotika, a Csinibaba, a Csapd le csacsi, a 6:3 és a Zimmer Feri rendezőjének új közönségfilmje egy televíziós dalversenyről, a jelentkező fiatalok készülődéséről és megmérettetéséről szól – írják az alkotásról szóló összegzésben.

A filmben a 80-as évek újrahangszerelt örökzöld dallamai csendülnek fel, egyebek mellett az El kell, hogy engedj, a Hotel Menthol, a Szólj rám, ha hangosan énekelek, a Szóljon a zene, a Lady Carneval, valamint az Ég és föld között.


Kern rendezte volna Tímár új filmjét 1

Forgatás közben



A Sztárhangárra keresztelt versenyen indul az Oláh Ibolya által alakított főhős is, aki abban a nevelőotthonban dolgozik takarítóként, ahol felnőtt. Énektanára (Tóth Éva) nem tud megbirkózni a lány erős személyiségével, így elküldi régi szerelméhez, a Kern András által alakított dalszerzőhöz, énekeshez, akinek élete kisiklott, és egy kis presszóban zongorázik estéről estére. Bár nehéz meggyőzni a zárkózott férfit, hogy készítse fel a lányt a versenyre, végül siker koronázza közös munkájukat.

Kern András és Tóth Éva mellett olyan színészeket láthat a közönség Tímár Péter új filmjében, mint Szacsvay László, Reviczky Gábor, Oroszlán Szonja, Scherer Péter, Vallai Péter, Kútvölgyi Erzsébet és Balázsovits Edit. Oláh Ibolya mellett a vásznon feltűnik egy másik énekes is a televíziós tehetségkutató versenyek világából, Puskás Peti egy hírnévre vágyó pizzafutárt alakít.

Tímár Péter korábban elmondta, hogy a történet magvát Kern András ötlete adta, eredetileg ő is rendezte volna a filmet, de ahogy a forgatókönyv alakult, az általa játszott figura egyre árnyaltabb lett, és úgy érezte, külső szemre van szüksége, ezért bízta a rendezést másra.

A forgatókönyvet a színész és a rendező mellett Pataki Éva írta, a produkció operatőre Csukás Sándor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik