Élet-Stílus

Talmácsi átvette a vezetést összetettben

A magyar motoros némi szerencsével a második helyen végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján a nyolcadlitereseknél. Az utolsó körben a legnagyobb rivális Faubelt kiütötték, Pasini győzelmét viszont senki nem veszélyeztette. A másik két géposztályban eldőlt a világbajnokság.

Kapcsolódó linkek

talmacsigabor.lap.hu
sport.lap.hu

Az Apriliával versenyző magyar motoros péntek óta vírusfertőzéssel bajlódott, szombaton és vasárnap infúziót is kapott. Szerencsére a versenyre már kicsit jobban érezte magát az összetett második helyén álló Talmácsi, aki a negyedik helyről várhatta a rajtot.

Az élről induló Lukas Pesek nem tudott elszakadni a mezőnytől, sokáig együtt motoroztak az esélyesek. A rendkívülien balszerencsés Mattia Pasini volt az első, aki ellépett a többiektől, és a kényelmes előnyét meg is őrizte a 23 körös verseny leintéséig. A hazai pályán versenyző olasz mögött Faubel, Pesek, Corsi és Talmácsi folytatott elkeseredett küzdelmet a pódiumért.


Talmácsi átvette a vezetést összetettben 1

Öt futama van még hátra Talmácsinak (MTI/EPA)


Pesek a futam hajrájában eldobta a motorját, és ugyan sikerült befejeznie a versenyt, de csak a 20. helyen, és ezzel végleg lemondhatott a világbajnoki címről. Corsi, Faubel, Talmácsi volt ekkor Pasini mögött, amikor a magyar két riválisa kiütötte egymást. A magyar belső íven a csapattársa mellé került, aki tartotta a pozícióját. Faubel azonban nem figyelt Corsira és összeütköztek. Mind a ketten buktak, kis híján magukkal rántva Talmát is, de a magyar szerencsére kikerülte riválisait.

Faubel pont nélkül fejezte be a versenyt, és ezzel összetettben Talma állt az élre. A magyar kentaur 10 ponttal vezeti a világbajnokságot. “Nagyon nehéz hétvégém volt, elkapott egy vírus, köszönöm az orvosoknak, hogy segítettek. Nagyon értékes a második hely, fontos pontokat szereztem és ezzel ismét az élre kerültem. Sajnálom a fiúkat, Corsit és Faubelt, hogy a végén kiütötték egymást, de az ő hibájuk volt.” – nyilatkozta a verseny után a magyar.


Talmácsi átvette a vezetést összetettben 2

Lorenzo mutatja – idén nyolcadik futamgyõzelmét aratta (motogp.com)


A másik két géposztályban gyakorlatilag eldőlt a világbajnokság. A negyedlitereseknél szerencséje volt Jorge Lorenzónak, legnagyobb vetélytársa, a versenyben vezető Andrea Dovizioso néhány körrel a befejezés előtt motorhiba miatt lelassult, és végül a futamot sem tudta befejezni. Eggyel feljebb Casey Stoner rajt-cél győzelmet aratott, miután az ötszörös világbajnok Valentino Rossi alatt elszállt a motor. Az ausztrál ducatis 85, Lorenzo pedig 54 ponttal vezet összetettben.

San Marinó-i Nagydíj, végeredmény
125 kcm:
1. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) 39:47.944 p
2. Talmácsi Gábor (Aprilia) 39:52.718
3. Kojama Tomojosi (japán, KTM) 39:56.520
4. Sergio Gadea (spanyol, Aprilia) 40:03.763
5. Pol Espargaro (spanyol, Aprilia) 40:11.916
6. Randy Krummenacher (svájci, KTM) 40:13.103

A vb állása (még öt futam van hátra): 1. Talmácsi 189 pont, 2. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 179, 3. Kojama 145

250 kcm:
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia) 42:54.427 p
2. Aojama Hirosi (japán, KTM) 42:58.005
3. Hector Barbera (spanyol, Aprilia) 43:01.468
…17. Tóth Imre (Aprilia)

A vb állása (még öt futam van hátra): 1. Lorenzo 241, 2. Alex de Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 187, 3. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 186, …27. Tóth Imre 1

MotoGP:
1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 44:34.720 p
2. Chris Vermeulen (ausztrál, Suzuki) 44:39.571
3. John Hopkins (amerikai, Suzuki) 44:50.722

A vb állása (még öt futam van hátra): 1. Stoner 271 pont, 2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 186, 3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 168

Ajánlott videó

Olvasói sztorik