Élet-Stílus

Megsérült Stohl András

Baleset érte Stohl Andrást a Tűzvonalban című televíziós sorozat csütörtöki forgatásán, a felvételeket bizonytalan ideig kénytelenek szüneteltetni – közölte Hábermann Jenő, a sorozat producere az MTI-vel.

A színművész az egyik jelenet felvételekor rosszul lépett, lábában elszakadt az Achilles-ín. Stohl András lába hat hétig gipszben lesz, az első tíz napon meg sem mozdíthatja a sérült végtagot – mondta a producer Hábermann Jenő, és hozzátette: a váratlan helyzet miatt az alkotók válságstábot hívtak össze; megpróbálják úgy átírni a forgatókönyvet, hogy folytatható legyen a sorozat.

Tájékoztatása szerint a baleset „mindenképpen csúszást jelent, és pluszköltségeket”. A 38 részesre tervezett krimisorozat első részét szeptember 9-én mutatták be a Magyar Televízióban. Stohl András a filmben Bordás őrnagyot alakítja, aki előzőleg egy kommandós csapat vezetője volt, majd áthelyezik egy kerületi rendőrőrs élére.

A forgatásokat július elején kezdték és szeptember végén fejezték volna be, az epizódokat pedig karácsonyig vetítette volna le a Magyar Televízió.

A Tűzvonalban vezető rendezője Soós Péter, de egyes epizódokat Pajer Róbert rendez. Stohl András mellett a főbb szerepeket Cserna Antal, Hollósi Frigyes, Jordán Tamás alakítja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik