A rendezőként tízfilmes Luc Besson forgatókönyvíróként és producerként robog – vagyis szorgalmasan ontja a termékeit –, mint a turbó-taxija. A három – illetve beleértve a nem túl sikeres tengerentúli próbálkozását (Amerikai taxi): négy – bérkocsis mozihoz elkészült a negyedik (ötödik) darab.
Az 1999-es (kézifékes, füstölgős) indulást (rendező: Gérard Pirès) követően a folytatásokat jegyző, színészből lett rendező, Gérard Krawczyk (egyéb Besson-vállalatos filmjei: Tulipános Fanfan, Wasabi – Mar, mint a mustár) ugyanaz. Stimmel a szereplőgárda – az egy Marion Cotillard kivételével, aki a taxis csibész kedvese (Lily) megformálása helyett a La Môme című, Edith Piafról szóló életrajzi drámát forgatta –, ugyanaz a szisztéma.
Az ütődött Gibert főfelügyelő (Bernard Farcy) mellett és ellenére a naiv-idealista-mimóza Emilien (Frédéric Diefenthal) és a talpraesett-dörzsölt-objektív Daniel (Samy Naceri) párosa oldja meg a bűnügyeket, legyenek azok német bankrablók, japán jakuzák vagy görkorcsolyás terroristák által elkövetettek.
Taxi 4;
francia, 2007; 91 perc;
Rendező: Gérard Krawczyk;
Forgatókönyvíró: Luc Besson;
Operatőr: Pierre Morel;
Zene: Tefa, Doudou Masta, Weallstar – Da Octopuss, Black Eyed Paes;
Producer: Luc Besson;
Szereplők: Samy Naceri, Frédéric Diefenthal, Bernard Farcy, Francois Damiens, Emma Sjöberg/Wyklund (Petra)
Mozistart: április 5.,
Forgalmazó: SPI International Hungary Kft.;
Honlap
Vissza a gyökerekhez: ahogy az első részben, úgy most is a spéci Peugeot Marseille-ben száguld, a rosszfiúk is a dél-francia kikötőváros alsó világának az urai. Szokás szerint nem vájnak új nyomot az aszfaltba a történet kerekei, a tempót, a filmritmust a száguldás adja, ami aztán magával sodor legalább annyi gyenge poént, mint vicceset.
A különbség csupán annyi, hogy több szerephez jut az após-ezredes (Jean-Christophe Bouvet), a családbarát vonulat miatt felbukkannak a srácok gyermekei (egy-egy fiúcska), és a cameo ezúttal nem egy amerikai filmsztár (mint Sylvester Stallone a harmadik felvonásban), hanem egy hazai híresség, a futball-fenegyerek Djibril Cissé. Ja, és igen, turbószárnyakat kapott a korábbi (már a Ponyvaregényből ismert) főcímzene: a Dick Dale and His Del-Tones formáció örökbecsű Misirlouját a Black Eyed Paes feljavított előadásában hallhatjuk (Pump It).
A T4xi igazi európai akcióvígjáték, nagyjából a Louis de Funes-i és a Bud Spencer–Terence Hill-mozik szellemében, inkább viccesen, mintsem véresen. (Megkockáztatjuk: a félhülye rendőrfőnök alakja a klasszikus A rózsaszín párduc-széria Clouseau felügyelőjének a lódenjéből bújt elő, miközben jól beverte a fejét egy útjába eső bútordarabba.) A krimi-szál tulajdonképpen ezúttal sem más, mint puszta adalék, hogy a Peugeot 407-es (korábban: 406-os) jól fusson, látványosan gyorshajtson, miközben jó sok kocsi összetörik. Lehet szabadon és önfeledten hülyézni a rendőröket, merthogy itt – mindegyik Taxi-filmben – azok.
Hollywoodban ilyet nem tudnak, hiányzik az emberközpontúság, merthogy ezekben az óvilági (francia) filmekben a szereplők nem hősök a szó amerikánus értelmében, hanem üdítően defektes karakterek (komplex figuráknak nem mernénk őket nevezni). Inkább antihősök, akár a rosszfiúk is: alkalmasint antigonoszok. Nem lehet őket igazán komolyan venni.
A T4xi bátran ajánlható a kisebb nemzedékek tagjainak, a nagytata oldalán elsősorban ők fognak a térdüket csapkodva őszintén hahotázni a filmen. Merthogy, tudjuk: egy újszülött számára minden vicc új. (Hiába, mi öregszünk, nekünk a negyedik, ugye.)
