Élet-Stílus

Júliusban mutatkozik be az új Spyker

A Forma-1-es Spyker csapat eddigi gyenge szereplése miatt „B" autójának bevetését előrehozza júliusra, a Nürnburgringen sorra kerülő Európa Nagydíjra – árulta el Mike Gascoyne technikai vezető.


A Spykernek eddig nem sok sikert hozott az idei szezon, így meggyorsítják a fejlesztéseket és a „B” autójukat az augusztusi Török Nagydíj helyett már júliusban, az Európa Nagydíjon a pályára küldik.

„Előrehozzuk az új autó bemutatást. Új lesz a hátsó rész, a sebességváltó, a hűtő és a karosszéria is. Keményen dolgozunk. Aerodinamikailag nagy előrelépést hoznak az újítások, emellett az autó stabilitása is javulni fog. Magabiztosak vagyunk a fejlődést illetően” – mondta Mike Gascoyne technikai vezető. A Spyker új szélcsatornája heteken belül elkészül, ami ugyancsak segítheti majd a fejlesztést.


Júliusban mutatkozik be az új Spyker 1

A Spyker júliusban elõáll az új fejlesztésekkel (vezess.hu)



A csapat az eddigi futamokon egyetlen pontot sem szerzett. Ausztráliában Adrian Sutil a 17. helyet szerezte meg, Christijan Albers kiesett. Malájziában egyik Spyker-autó sem ért célba, míg Bahreinben Albers a 14., Sutil a 15. lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik