Élet-Stílus

Debrecen-Honvéd döntő lesz a kupában

A bajnok Debrecen 2-2-es döntetlent játszott a Diósgyőrrel a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján, és ezzel bejutott a sorozat döntőjébe, ahol a Budapest Honvéd együttesével találkozik.

Idegenbeli győzelmének köszönhetően a Debrecen várhatta kedvezőbb helyzetben a szerdai visszavágót, ráadásul a 17. percben Sztojkov révén a vezetést is megszerezte. A vendég Diósgyőr azonban nem adta fel, helyzetekig is eljutott, sőt egy óra játék után Foxi góljával 1-1-re igazította a meccs állását, és a folytatásban akár a vezetést is átvehette volna.

Ehelyett a szemfüles Komlósinak köszönhetően újra a DVSC került lépéselőnybe, ám a vereségtől végül is megmenekült a Diósgyőr (Farkas Viktor büntetőből volt eredményes a hajrában), amely kis szerencsével a továbbjutást is kiharcolhatta volna. A Debrecen a Honvéddal csap majd össze a sorozat május 9-én esedékes döntőjében. Supka Attila így mindenképpen kupagyőztesnek mondhatja magát, a Honvéd trénere ugyanis a szezon elején még a Lokit irányította.

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:
Debrecen-Diósgyőr 2-2 (1-0)
Gól:
Sztojkov (17.), Komlósi (80.), ill. Foxi (60.),

Kapcsolódó linkek:

magyarfoci.lap.hu
sport.lap.hu

Farkas V. (89., 11-esből)
Továbbjutott: a DVSC, 3-2-vel.

Nem foci: balhé Debrecenben

A debreceni rendőrkapitányság tájékoztatása szerint még a meccset megelőzően egy hat fős “diósgyőri társaság” a villamoson bántalmazott egy középkorú férfit. A sértett, akit ököllel ütöttek, leugrott a villamosról és elmenekült. Egy másik diósgyőri szurkolócsoport ugyancsak egy villamoson keltett riadalmat és megbotránkozást. A vandálok kirúgták a villamos ablakát, rugdosták a jármű oldalát, és leszakították a megállókat jelző táblát. A helyszínre érkező rendőrök innen 17 személyt állítottak. A mérkőzés szünete sem telt zavartalanul; ekkor ketten egy szóváltást követően összeverekedtek a vendégszektorban. A rendőrök velük szemben “személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedést” alkalmaztak, majd őket is előállították.



Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Olvasói sztorik