Kovács László, az Európai Bizottság tagja, adó és vámpolitikáért felelős biztos kedden Brüsszelben megbeszélést folytatott Jürgen Creutziggal, az Európai Gépjármű Kereskedők és Szervizek Tanácsának (CECRA) elnökével. A megbeszélésen a CECRA elnöke köszönetet mondott Kovács Lászlónak és az Európai Bizottságnak a gépjármű adózással kapcsolatos, 2005 júliusában előterjesztett direktíváért, amelynek elfogadása esetén a regisztrációs adót az EU valamennyi tagállamában fokozatosan beépítik az éves üzembenntartási adóba. A szabályozás kizárná ugyanazon gépkocsi többszöri megadóztatását és az adó növekvő hányadát – 2010-ben már 50 százalékát – a motor széndioxid-kibocsátásától tenné függővé.
Jürgen Creutzig egyetértett Kovács László értékelésével, miszerint a javaslat egyszerre autóipar- és autókereskedelem-barát, vásárlóbarát és környezetbarát. Külön kiemelte, hogy a javaslat előmozdítja a gépjármű-piac egységesítését. Jelenleg ugyanis a gyártók és a kereskedők számára komoly gondot okoz, hogy ugyanazon gépjárműtípus adózás előtti árát országonként a regisztrációs adó különböző mértékét figyelembe véve kell megállapítani.
A gépjármű adózásról szóló direktívát várhatóan novemberben tűzi napirendjére a Pénzügyminiszterek Tanácsa.