Élet-Stílus

Kinevezték a párizsi és a tallinni magyar kulturális intézet vezetőit

Bozóki András pénteken kinevezte a Párizsi Magyar Intézet és a Tallinni Magyar Intézet vezetőit. Az előbbi élére Derdák András művelődésszervezőt, az utóbbi vezetői posztjára Dávid Gyula jogászt.

Derdák András – aki korábban a Millenáris Kht. művészeti igazgatójaként dolgozott – 2006 januárjától igazgatja a Párizsi Magyar Intézetet. Dávid Gyula, aki jelenleg az Oktatási Minisztérium igazgatási főcsoportjának vezetője ez év októberétől veszi át a Tallinni Magyar Intézet vezetését.
A 33 éves Derdák András önéletrajzában legutóbbi kultúraközvetítői szakmai tevékenységei között említi, hogy 2005-ben a Budapest 2010 Programiroda programalkotó munkacsoportját vezette, a PANKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) program főkoordinátora volt és nevéhez fűződik a Hungarofest Kht.-n belül működő Magyar Zenei Exportiroda felállítása. A Millenáris Kht. művészeti igazgatói posztját 2002 és 2004 között töltötte be. Dolgozott a Soros Alapítvány kulturális szakértőjeként, főszervezője volt a Menekülés rövidfilmbe fesztiválnak. 2000 óta a Budapesti Tanítóképző Főiskola gyakorlatvezető tanára.

A 41 éves Dávid Gyula 2002 óta tölti be az oktatási tárca igazgatási főcsoportfőnöki posztját. Az OM államtitkári hivatalában főosztályvezető-helyettesként dolgozott 1998 és 2002 között, 1993-tól 1998-ig a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályvezető-helyettese volt. 1992 és 1993 között az ipari minisztérium, 1990-től 1992-ig a Belügyminisztérium, 1986-tól 1990-ig a művelődési minisztérium apparátusában dolgozott.

A Népszabadság keddi közlése szerint a magyar kultúrdiplomácia egyik legtekintélyesebb posztjára, a Párizsi Magyar Intézet vezetői helyére Rockenbauer Zoltán, a Fidesz-kormány kulturális minisztere is pályázott. Az újság értékelése szerint Rockenbauer Zoltán alkalmasságát politikai meggyőződéstől függetlenül széles körben elismerik, szoros kapcsolata van a francia kulturális és diplomáciai élettel, a francia Becsületrend birtokosa.

Párizs esetében tizenhárom pályázó közül választotta ki Bozóki András négyéves mandátummal az új intézetvezetőt, a tallinni posztra öten jelentkeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik