Valamikor a ‘90-es évek közepén jelentek meg az első autós navigációs rendszerek, még horribilis áron. Nyugaton aztán szépen felgyorsultak az események, ma már ott tartunk, hogy egy 3-4 millió forintos autóban is könnyen megengedhető extrának számít a navigációs rendszer. Digitális Magyarország térkép is létezik, csak a navigációs rendszerek veszik át lassan.
Évek óta léteznek perszonális navigációs rendszerek hazai térképpel. Miért nem képesek akkor az autóba épített változatok hazánk útjain navigálni? Leginkább az okoz gondot, hogy minden egyes navigációs rendszer más CD-t vagy DVD-t képes lejátszani.
Fedélzetre!
Az onboard (fedélzeten található) navigációs rendszereket gyárilag vagy utólag építik be az autóba. A navigációs térképet CD-n vagy DVD-n vásárolhatjuk meg, a rendszer GPS segítségével határozza meg az autó helyzetét, és a navigációs készülék irányításával mondja a helyes útirányt. E rendszerek hátránya, hogy a CD- és a DVD-alapú térkép gyorsan elavul. A rádióhullámokon érkező TMC (Traffic Message Channel) jelek segítségével a navigáció arra is képes, hogy elkerülje a dugókat. Persze ehhez az is kell, hogy létezzen erre alkalmas egységes rendszer, amely a jeleket szolgáltatja. Hazánkban ilyen még nincs.
Az offboard navigáció lényege, hogy a navigációs készülék önmagában nem tartalmaz térképet. GPRS-en keresztül a készülék (például egy mobiltelefon) csatlakozik a navigációs térképet tartalmazó szerverre. Mi megadjuk a célállomást, és GPRS-en letöltjük a térképet a szerverről, majd a telefonhoz csatlakoztatott GPS jeladó segítségével tud a szoftver navigálni. Az offboard navigáció rákfenéje, hogy a mobilszolgáltatókat iszonyatosan meggazdagítjuk, ha gyakran vesszük igénybe. Főként külföldön, roamingolva. De az előny is az offboard lényegéből adódik: sosem kell térképfrissítésre költeni, mivel a központi szerver térképe mindig friss.
A perszonális navigáció kéziszámítógépen vagy kézi navigációs rendszereken működik. Ezek kis memóriakártyán vagy saját memóriában tárolják a térképet, és egy GPS jeladó segítségével navigálnak. Erre jó példa az iGO.
Jelenlegi ismereteink szerint a Volvo kínál ilyen navigációs CD-t, az ára 85 ezer forint. Az Opel rendszerét ki is tudtuk próbálni, az ő birtokukban is ugyanez a térkép van, de még nem kapható kereskedelmi forgalomban.
Amíg az autókba épített navigáció nem működik, perszonális navigációs rendszerekkel vigasztaljuk magunkat. Egy 5 vagy akár 10 millió forintos autóban esetlenül mutat a szélvédőre cuppantott kézi számítógép, de ennél jobban használhatót jelenleg nem találunk.
Magyar fejlesztésként idén jelent meg az iGO nevezetű navigációs szoftver, ez PDA-n használható. Újdonsága, hogy a szoftvert nem kell telepíteni, egyedi azonosítóval ellátott memóriakártyán kapjuk, a 3380 hazai település utcaszintű leírásával és 17 000 hasznos pontot tartalmazó térképpel. Elsőként a magyar térkép készült el, de jövő tavaszra ígérik a Kelet-Európát, illetve az egész Európát lefedő változatokat. A frissítésért előreláthatólag évente kell majd fizetniük a vásárlóknak.