Élet-Stílus

Megnyílt a 76. könyvhét

Az idén két központi helyszíne lesz Budapesten az ünnepi könyvhétnek; a Szent István-bazilika előtt és a Vörösmarty téren 83 kiadó kínálja portékáját.

Zentai Péter László, a könyvhetet szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója a rendezvény beharangozóján elmondta, hogy az MKKE úgy döntött, hogy visszatér a hagyományhoz: a kortárs magyar irodalom ünnepén csak élő magyar szerző első kiadású alkotása lehet könyvheti mű, de a standokon természetesen más kötetek is megtalálhatók majd.

Június 2-6. között a könyves ünnepen összesen 229 kiadó várja az olvasóközönséget. A hivatalos listán 83 könyves műhely – 69 magyarországi és 14 határon túli kiadó – 254 új könyve szerepel.

A gyermekeknek szóló újdonságokat a Vörösmarty téren, a kortárs szépirodalmat, továbbá a szépirodalmat is megjelentető társadalomtudományi kiadók köteteit a Szent István téren kínálják. A két helyszín között hétvégén nosztalgiavonaton utazhatnak a könyvbarátok. A tavalyi tapasztalok alapján kevesebb pavilonnal, de tágasabb terekkel várják a látogatókat a csaknem ezer dedikálásnak is helyet adó könyvhéten.

Tarján Tamás irodalomtörténész a könyvhét újdonságairól szólva kiemelte, az élő magyar szerzők műveit előtérbe helyező könyvünnep a kézikönyvek, antológiák, válogatások megjelenésének is kedvez. Mint mondta, a magyar írók által szerkesztett kötetekben – “kerülő utakon ugyan” – külföldi alkotók is helyet kaptak.

Az MKKE kezdeményezi majd a főpolgármesternél és az V. kerület polgármesterénél, hogy hosszú távra hagyják jóvá a szokásos könyvheti helyszíneket – mondta Zentai Péter László, felemlítve, hogy az V. kerületi önkormányzat tulajdonosi bizottsága hosszú ideig huzakodott a helyfoglalási engedély kiadásán, veszélyeztetve az esemény megrendezését.

A Ráday utca is ünnepel

A két fő helyszín mellett a Ráday Könyvfesztiválon is lesznek könyvbemutatók, gyermek programok, a Bakáts téri színpadon pedig jótékonysági koncertek. Itt dedikál Korniss Mihály, Mérő László, Határ Győző és Tarján Tamás. A Bakáts téri színpadon jótékonysági koncertet ad Oláh Ibolya, a Budapest Klezmer Band, Jordán Tamás, a Sebő Zenekar, valamint a Kaláka együttes.

A jótékonysági koncertek célja a „meleg”, és a „fény” biztosítása a rászorulóknak, azaz elmaradt gázszámlák, villanyszámlák, lakbérek törlesztése. A befolyt pénzösszeg a Ferencvárosi Családsegítő Szolgálat Horizont Szociális Alapítványán keresztül jut el a rászorultakhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik