Közel kétmillióan adták le idáig szavazataikat a kedvenceikre. A legtöbben, mintegy másfél millióan szavazólapon, félmillióan a világhálón és 44 ezren telefonon illetve sms-ben voksoltak. Az eddigi két fordulóban közel félmillió szavazó 2 millió 400 ezer szavazattal vett részt.
A szavazatok száma mellett a Nagy Könyv sikerét, olvasás-ösztönző hatását az is mutatja, hogy a program indulása óta már 1924 olvasókör alakult az országban.
A Fővárosi Szabó Ervin könyvtár teljes hálózatára vonatkozó információ szerint, a januári és májusi kölcsönzési adatok összevetésével a TOP100-ból 64 könyvet többször kölcsönöztek ki, mint korábban. Ezek közül több könyvnek 200 – 400 százalékkal nőtt a kölcsönzési gyakorisága (pl. Bulgakov: A Mester és Margarita, Daniel Keyes: Virágot Algernonnak, Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak).
Az Alexandra, a Libri, a Líra és Lant könyvesboltokban is mérhetően nőtt az érdeklődés a lista könyvei iránt, bizonyos könyveknél a tavalyi átlageladásokhoz képest 40 – 50 százalékkal is emelkedett az utolsó két hónapban eladott könyvek száma (pl. Gárdonyi Géza: Egri csillagok, Bulgakov: A Mester és Margarita).