A május hónappal együtt így idén 462 900 db jármű került az ügyfelekhez, ami 3,4 százalékkal jelent kevesebbet az elmúlt év ugyanezen időszakában eladott 479 1000 darabhoz képest.
A Mercedes-Benz értékesítési darabszámai májusban 83 600 értékesített járművel, 6,6 százalékkal mutattak kevesebbet az előző év ugyanezen időszakához képest, aminek oka – a cég közleménye szerint – az M és S-osztály modellváltása.
Május hónapig világszerte 402 400 darab Mercedes-Benz járművet adtak el, az előző év ugyanezen időszakának 430 500 egységéhez képest. Az A-osztályból január és május között 81 300 modellt szállítottak ki. A CLS-ből az első öt hónap folyamán világszerte 18 300 darab járművet adtak át ügyfeleknek. Az SLK január és május között 28 900 példányban talált gazdára.