Szabó István tizennégy év után készít ismét magyar filmet, magyar pénzből, magyar szereplőkkel – mondta Rózsa János, az alkotás producere, majd hozzátette: a film költségvetése körülbelül 370 millió forint, ebből a Magyar Mozgókép Közalapítványtól két különböző címen 150, illetve 120 millió forintot kaptak.
A Rokonok című Móricz Zsigmond regényből már 1954-ben Máriássy Félix forgatott filmet. Az új változat operatőre Koltai Lajos, akivel Szabó István 26 éve, a Bizalom forgatása óta dolgozik együtt. Közös munkájuk többek között a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjjal kitüntetett Mephisto (1981) is.
A felvételeket Budapesten rögzítik, a forgatás pénteken vagy jövő hétfőn indul és a tervek szerint nyolc hétig, augusztus végéig tart. A laboratóriumi munkákat szeretnék jövő januárban befejezni.