Valószínűtlen. Épp annyi az esély a sikerre, mint arra, hogy ha kilöknek a semmibe egy űrhajóból, harminc másodperc alatt felvesz egy másik. Tehát pontosan kettő a kétszázhatvanhétezer-hétszázkilencedik hatványon az egyel szemben.
Ám ha az űrstopposok, Arthur és Ford a végzetet jelentő huszonkilencedik másodpercben az üresség szorító markából hirtelen az univerzum elnökének színe előtt találták magukat, akkor Garth Jennings rendezőnek is sikerülhet a küldetés. És valóban: nem dobta be a törülközőt.
Számtalan történet született már a Föld megsemmisüléséről, ám kétséget kizáróan mindközül ez a legbizarrabb. Arthur (Martin Freeman) egy baráti sörözés közben értesül a “kissé” különc Fordtól (Mos Def), hogy két perc múlva itt a világvége. A teendő kézenfekvő: stoppolni kell. Itt indul hőseink szürreális utazása a világűrben, melynek során kiderül számunkra, nem csak a mi bolygónkon evidencia, hogy a legidiótább lények végzik a nagyhatalmak irányítását.
Sam Rockwell olyan irritáló nárcizmussal formálja meg Zaphod Beeblebrox szerepét, hogy eséllyel indulhat egy földi elnökválasztáson is. Az ő hiperaktivitását ellenpontozza Marvin, a robot mániákus depressziója Alan Rickman tolmácsolásában. S ahogy a tekegolyó fejű droid bús szemeibe nézünk, bennünk is felmerül a nagy kérdés: miért élünk? Nos, igen.
Hétfős csapatunk is ezt kutatja élükön két potyautas fehér egérrel. De hogy a Mars-egereknek miért van szükségük Arthur agyára? Amiért nekünk törülközőre, ha galaktikus körutazásra indulunk – csak. Elnökrablás, szerelem, delfinek, vogonok és a szám: negyvenkettő. Ezek a képek kísérik végig Douglas Adams mester világát, amely vitathatatlanul a legkreatívabb, legszórakoztatóbb karikatúrája az ember elkeseredett küzdelmének a saját egójával szemben.
Aki olvasta a remekművet, jóízűen fog kacagni a film rejtett poénjain is, és valószínűleg megnézi még egyszer. Ám aki még sosem vette kezébe az Útikalauzt, a film hatására biztosan nem teszi meg. Ennek oka pedig, hogy a regény hihetetlenül szellemes nyelvi fordulatai a vásznon csupán üres poénáradatnak tetszenek, gondosan felépített eszmeisége pedig zavaros hablatyolásnak. Újabb film, mellyel kapcsolatban a klasszikus vicc két molylepkéje ismét elsütheti szakállas poénját: a könyv jobb volt.
– Steiner Kristóf –
