Élet-Stílus

50 éves Bill Gates

A világ leggazdagabb és egyik legbefolyásosabb embere ötven éves.

Fiatalos, jellegzetes mosolyával, kerek szemüvegével és gyakran lezser ruhaviseletével feltűnő jelenség. Senki nem gondolná róla, hogy ő a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb embere, aki nem ritkán tárgyal államfőkkel és miniszterelnökökkel.

Fotóit elnézve, nem lehet azt állítani, hogy az eltelt mintegy 30 évben Gates külsőleg nagyon megváltozott volna az egyetemista korabeli önmagához képest. Ugyanez nem mondható el ugyanakkor a szakember életkörülményeiről.

A karrierje fiatal egyetemisták ezreit inspirálja arra, hogy belevágjanak olyan projektekbe és karrierekbe, amibe lehet, hogy – e példakép híján – egyébként nem mernének ilyen vakmerően belekezdeni.

A Microsoft első embere, aki egy ügyvéd és egy tanárnő fiaként látta meg a napvilágot 1955. október 28-án, már fiatalon megcsillogtatta a különleges tehetségét a számítástechnika területén. Gates egy Washington szövetségi államban található magániskolában hamar elsajátította a BASIC programnyelvet. A fiatal fiú a társaival közösen már 17 éves korában elkészített egy órarend-programot, amit aztán 4200 dollárért el is adott iskolájának.

A fiatalember már a Harvard Egyetem hallgatója volt, amikor iskolai jóbarátjával, Paul Allennel közösen megalkotott egy szoftvert Altair 8800 típusú otthoni számítógépére – ez volt az áttörés. A fiatalok megalapították a Microsoft nevű céget, Gates otthagyta az egyetemet. Néhány év múlva pedig már a Microsoft szállította az IBM számára a MS-DOS operációs rendszert. A programozó – akarva-akaratlanul – 31 éves korára egycsapásra a világ leggazdagabb emberévé vált.

Ezután jött az igazi áttörés, a Windows operációs rendszer, amelynek a 3.0-ás verziójából már világszerte 60 millió darabot adtak el 1990-ben. Napjainkban – a nagy konkurens Linux fokozatos térhódítása ellenére is – a világ számítógépeinek 90 százalékán valamilyen Windows operációs rendszer-változat fut.

Bármennyire is zseniális volt Bill Gates, azért hibákat ő is elkövetett. Például nem vette komolyan az internetet. Ennek tulajdonítható, hogy az internetes böngészők piacán a Netscape komoly pozíciókra tudott szert tenni. Igaz, később a Windowsba beépített Internet Explorer a maga javára fordította a böngészőháború kimenetelét, ám ekkor indult meg a támadás a vállalat ellen, mondván, kihasználta az operációs rendszerek piacán lévő monopolhelyzetét.

A vita azóta sem csillapodott, sőt egyre több cég támadja a Microsoftot. Bill Gates azonban nem tántorít az elképzeléseitől. Jósol, gyakran az egész világot megdöbbentő vagy felháborító kijelentéseket tesz – és adakozik. A 2000-ben feleségével közösen alapított Bill & Melinda Gates Foundation nevű alapítvány eddig 7,5 milliárdot adott különböző projektek támogatására. A szervezet küzd az AIDS, a malária, a tuberkulózis, illetve a szegénység ellen. A sokat támadott szakember elhatározta: élete végéig a magánvagyonának a 95 százalékát eladományozza – Ez az összeg több, mint 50 milliárd dollár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik