Ezzel párhuzamosan a jelenlegi mintegy 250 fős létszámot újabb 100 dolgozóval bővítik. A fejlesztés hátterében a folyamatosan növekvő kereslet mellett elsősorban új termékek gyártása áll. A cég a közelmúltban olyan tendereken is sikerrel szerepelt, amelyeken távol-keleti gyártók is részt vettek.
Az Európa szinte valamennyi vezető autógyárának – többek között a Volvónak és a Mercedesnek – ablakemelő- és ablaktörlő-motorokat gyártó társaság 2006-tól egészségügyi berendezésekhez, elsősorban kórházi ágyakhoz és kerekes kocsikhoz is készít villanymotorokat. A döntően technológiai fejlesztéseket a szekszárdi ipari parkban lévő több mint 8 ezer négyzetméteres gyártóbázison valósítják meg. Bár erről végleges döntés még nem született, egy újabb, több millió eurós zöldmezős beruházással a gyártóbázist is bővítenék majd.
A wörnitzi székhelyű Koch Prezisionsdrehteile 1998-ban hozta létre magyar cégét, s azóta a teljes termelést, sőt a logisztikai feladatokat is Szekszárdra telepítette. Az anyavállalat eddig több mint 10 millió eurót költött különböző magyarországi beruházások megvalósítására. A Jako tavalyi nettó árbevétele már meghaladta a 11 millió eurót.