Élet-Stílus

Januárban jön az első Intel-alapú Mac?

Elemzői vélemények szerint az Apple eredményei lehetővé teszik, hogy az első Intel-processzoros Macintosh számítógép a vártnál korábban, akár már januárban bemutatkozzon a nagyközönség előtt.

Az AppleInsider oldal Ben Reitzes, az UBS Investment Research elemzőjének véleményére alapozva jelentette ki, hogy lehetségesnek tartják a korai megjelenést. Ez azt jelentené, hogy alig két hónap van hátra a debütálásig. A bemutatóra a január elején esedékes Macworld Expo-n kerítenének sort, amely nagyjából egybeesne a Yonah mobil processzorok megjelenésével.
Reitzes a különböző iPod-változatok és az új iMac G5 körüli felhajtásra alapozza véleményét, miszerint a következő évben ígért újdonságok jóval korábban megjelenhetnek. Adataik szerint mind a lejátszót, mind a személyi számítógépet jól fogadták, és a növekvő bevételek lehetővé teszik a bemutató előrehozását. Erre jön még rá a karácsonyi roham, amely minden bizonnyal ismét jótékony hatással lesz a forgalomra. A szakember szerint az Apple már január 10-én, a Macworld kiállításon lerántja a leplet az első Intel-chipes Macintosh számítógépről, és nem lehet véletlen, hogy a processzorgyártó éppen akkor mutatja be új mobil fejlesztését.

A Yonah-vonalról legutóbb nem éppen hízelgő részletek láttak napvilágot. Október közepén több forrás is megszellőztette, hogy az új ikermagos mobil jövevény fogyasztása túlságosan magas, és ezen a különböző takarékossági megoldások sem javítanak. Az Intel állítása szerint a fejlett gyártástechnológiának és az új energiatakarékos funkcióknak köszönhetően a Yonah lényegesen kevesebbet fogyaszt és kevesebb hőt termel mint az elődei, bár konkrét adatokat eddig nem hoztak nyilvánosságra. Ennek némileg ellentmond, hogy az ikermagos felépítésből adódoan lényegesen megemelkedik a fogyasztás, és ez – valamint a nagyobb hűtés igénye – igencsak érezhető lesz a laptopoknál.

Az UBS jóslata szerint a Yonahnak az Apple adhatja meg a kezdő lökést, mégpedig a Mac Mini révén. Ezekben – az iBook és PowerBook változatokhoz hasonlóan – jelenleg 1,67 GHz-en futó G4 processzorok találhatók, míg az iMax és PowerMac erőforrása egy-egy IBM G5 (PowerPC 970FX), illetve ikermagos G5 (IBM PowerPC 970MP). Ez utóbbi chipek utóda az Intel Merom lehet, valamikor 2006 végén, illetve 2007 elején.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik