A médium menedzsmentje és kuratóriumának tagjai a kisebbségekkel foglalkozó műholdas tematikus adó indításával kapcsolatos elképzeléseiket már vázolták az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) előtt és 143 milliós támogatást is kértek a médiahatóságtól. A Duna Tv további terjeszkedési terveiben szerepel egy másik, interneten és műholdon fogható adó, az Unió is, amely elsősorban ifjúsági és oktató műsorokat sugározna, a remények szerint februártól.
Az ORTT ötfős testületének szocialisták által jelölt tagja, Ladvánszky György szerint a Duna Tv a Kárpát-medencét feszítő kisebbségi kérdésekkel foglalkozó adójának ügye fontos, a határon túli magyarság szempontjából is támogatandó. Ladvánszky elmondta, hogy a testület a nyári szünet után tárgyalja az Autonómia indításának ügyét és a támogatás nyújtásának lehetőségét.
Cselényi László szerint elsősorban a műszaki feltételek megteremtéséhez igényelték a 143 milliós támogatást, amit maguk is kigazdálkodnának, ha az üzemben tartási díjat valóban minden tévékészülék után megkapnák az államtól, és nem esnének el másfélmilliárdtól. A tévéelnök szerint az ORTT-nél pozitív visszhangja volt a Duna terveinek, az Antenna Hungáriától pedig már kaptak egy kedvező ajánlatot a sugárzás költségeire.