A miniszterelnök kérdésekre válaszolva fontosnak mondta, vajon a fiatalok képesek-e arra, hogy ne indulatokkal fogalmazzák meg véleményüket: “ebben az országban akkor lesz picikét több nyugalom, ha két dolog megváltozik. Csökkeni fog az ilyenfajta politikának a kínálata, és csökkeni fog az ilyen politikának a kereslete”.
A miniszterelnököt egyebek között arról faggatták a jófajta hegyaljai borból és szabolcsi pálinkából jócskán kóstolgató fiatalok, hogy liberálisnak tartja -e magát? Gyurcsány Ferenc azt mondta, a gyerekeit “meglehetősen szabadelvűen” neveli, ugyanakkor például gazdaságpolitikában nem osztja mindenben a liberálisok véleményét.
Kiemelte: kormánya igazságos családpolitikát folytat, nem beszél az autópálya-építésről, hanem épít. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kabinet az elmúlt három évben több területen, például a bérek, az infláció vonatkozásában jól teljesített, ám a kormány mögött álló pártok ezt nem tudták mindig kellő erővel elmondani.
A vasárnapig tartó rendezvényre – amelyet először 2000-ben, a Tiszát ért természeti katasztrófa, a ciánszennyezés évében tartottak, és amelynek középpontjában a könnyűzene mellett azóta is a környezetvédelem áll – mintegy ötvenezer fiatalt várnak a szervezők.