Élet-Stílus

Nem lesz Budapest Plázs

Most már biztos, hogy nem lesz idén Pesten plázs. A főváros elutasítása után a rendező cég visszakér 5 milliót, kártérítést követel és viszi a Plázs nevet is.


A plázs két éve

A 2003-as első plázs több mint egymillió látogatót vonzott a Duna-partra, amely kéthetes nyitva tartás után, augusztus 20-án este ért véget. A rendezvény akkor nem termelt nyereséget. A 2004-es év a szponzorok támogatásának köszönhetően már nem kettő, hanem három hétig tartott. A plázs építéséhez tavaly 1400 köbméter homokot használtak fel, emellett 500 nyugágy, 42 mobil vécé és 16 zuhanyzó várta a látogatókat.

A Fővárosi Önkormányzat Várostervezési és Városképvédelmi Bizottsága szerdán elutasította a Budapest Plázs 2005 rendezvényt. Még aznap, a programszervező Ark Event Kft. sajtótájékoztatóján, a cég ügyvezető igazgatója Maros Róbert bejelentette, hogy visszakövetelik azt a közel 5,3 millió forint tartozást, amit az Ark Event-nek a tavalyi plázst szervező cég helyett az FKF Rt.-nek kellett kifizetnie a szervezés fejében.


Emellett a 120 milliós költségvetésű rendezvény szervezői félrevezetés jogcímen többmilliós kártérítést követelnek a Főváros Önkormányzattól, mert a Fővárosi Kabinet a további feltételeit a kifizetés után hozta tudomásukra, és ezek egyikére hivatkozva tagadta meg az engedélyt.


A Plázs név jogtulajdonosa továbbá nem járul hozzá a Plázs rendezvény megvalósításához Budapesten. Visszamondják az európai plázsokkal (Párizs, Brüsszel, Róma, Lille) a 2005-ös együttműködést és felszólítja a Fővárosi Önkormányzatot, hogy pályázati anyagából haladéktalanul törölje a Budapest Plázs rendezvényre történő hivatkozást.


A szervezők nyílt levélben fordulnak a főváros vezetői felé, amelyben nehezményezik, hogy a Budapest Plázs és az 5 héttel korábbi Újbuda Part (amit előbbiek fényében tévesen neveznek Budai Plázsnak) engedélyezési eljárása során diszkriminatívan döntöttek az egyik rendezvény javára, illetve a másik ellen.


Törlesztés feltételes módban


A 2003 óta megrendezett Budapest Plázst idén új cég az Ark Event Kft. kezdte szervezni abban a hitben, hogy Budapest kulturális terveiben szereplő kiemelt rendezvény feltételének – a tavalyi szervező által hagyott adósság kifizetésével – meg tudnak felelni.


Miután azonban a főváros takarító cégének törlesztették a közel 5,3 milliót, újabb feltételekkel kellett szembenézniük.


A főváros szerint a rendezvény megrendezéséhez kötött négy feltétel közül csak egyet teljesített a szervező cég, azaz kifizették a tavalyról maradt tartozást az FKF számára. A főváros álláspontja szerint azonban nem tudtak megfelelő bankgaranciát felmutatni a fővárosra háruló költségek fedezetére, és nem tettek eleget a főváros közlekedés-szervezési elvárásainak. A legfőbb pont azonban, amire hivatkozva végül nem kapta meg a rendezvény az engedélyt, hogy a szervezők nem tudtak megállapodni a XIII. kerülettel.


Maros Róbert a FigyelőNetnek azonban elmondta, hogy az álláspontjuk szerint a követelmények közül csak ez utóbbit nem teljesítették. A bankgaranciát ugyanis zárolták a főváros döntéséig, a közlekedési feladatok megoldására pedig a Metrober Kft.-t bízták meg, amelynek Maros szerint megvannak a szükséges engedélyei.


Kolbászszag és testzaj


A szervezők szerint a főváros legfontosabb érve így az maradt, hogy a XIII. kerület nem támogatta a tervüket. (Ezt mind a helyi önkormányzat, mind a szervezők furcsállták, mert Angyalföld vezetése az előző években sem állt a városi tengerpart mellett.) A szervezők elmondták, hogy a kerületi bizottságok a korábbi rendezvényekre hivatkozva adtak negatív véleményt az idei tervekről, pedig idén új rendezvényszervező cég vállalt garanciát arra, hogy este 10 után már nem lesz hangoskodás. A Budapest Plázs név jogtulajdonosa, Bér Beatrix, sajtótájékoztatóján lapunk kérdésére elmondta, hogy a kerülettel folytatott vitáikon szakmai érvek helyett testzajra (értsd: zsibongás) és kolbászszagra hivatkoztak, amikor meg kellett indokolniuk, miért nem támogatják a plázst.


Mindeközben az önkormányzatnál elmondták, hogy bár új cégről van szó, a plázs mögött ugyanaz a Bér Beatrix áll, aki a korábbi rendezvényeket is szervezte, ezért jogosak a fenntartásaik. Ezek szerint a tavaly és tavalyelőtti pesti tengerpart idején sem voltak megelégedve. Szerintük mind a parkolás, mind a közlekedés megszervezésében volt kivetnivaló, de a hangoskodás mellett az alacsony színvonal miatt sem tudták támogatni.

Dorogi Gabriella a XIII. kerület alpolgármestere A FigyelőNetnek elmondta, hogy szerinte a Plázs egyszerűen nem való az Újpesti rakpartra, mert a lakóházak annyira közel vannak, hogy egy ilyen rendezvény nem tud úgy megvalósulni, hogy ne zavarja a lakókat. Önkormányzati vezetőként, neki a lakók érdekeit kell szeme előtt tartani. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy nem tudták elfogadni a rendező cég azon érveit sem, hogy 10 óra utáni nem lesz hangosítás, mert a tavalyi szervezők is ezt ígérték és ennek ellenére hajnali egyre még meghirdettek moziműsort.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik