Élet-Stílus

3,4 millió magyar nézője volt a Live 8-nek

Szombaton, a világ vezető tévéállomásaihoz hasonlóan az MTV is szinte megszakítás nélkül közvetítette a Live8-at, a világ eddigi legnagyobb élő koncertjét.

Az MTV közleménye szerint a 18 év felettiek 42,9 százaléka, azaz közel 3,4 millió fő kattintott legalább 1 percre a műsorfolyamra hazánkban. A 18-49 évesek körében is nagy volt az érdeklődés: közülük 34,7 százalék, 1 572 811 fő látott legalább egy percet a jótékonysági adásból.

A Live8 tíz helyszínén közel két millióan, a televíziós csatornákon sok millióan és interneten csak az Egyesült Államokban több mint ötmillióan nézték-hallgatták minden idők legnagyobb könnyűzenei koncertláncolatát. A rendezvény ezúttal nem a pénzgyűjtésről szólt, hanem politikai nyomásgyakorlással akarták elérni, hogy a legfejlettebb ipari államokat tömörítő G8-ak és Oroszország közelgő tanácskozása előtt az országok a világszerte emberek százmillióit sújtó, mérhetetlen nyomorra figyeljenek.

Geldof és szervezőtársai a szombati brit sajtóban nyílt levelet tettek közzé a G8-csúcs részvevőinek címezve. Ebben azt üzenik a Nyolcaknak: a világ ugyanúgy követeli a naponta 50 ezer ember halálát okozó szélsőséges nyomor “abszurd igazságtalanságának” megszüntetését, ahogy annak idején követelte a rabszolgaság felszámolását, a női választójogot, vagy az apartheid eltakarítását.

A nyílt levél szerzői 25 milliárd dollárnyi pótlólagos segélyt kértek a gazdag országoktól Afrikának, és ugyanennyit a többi szegény térségnek, valamint azt, hogy a G8-vezetők szentesítsék az országcsoport néhány héttel ezelőtti londoni pénzügyminiszteri értekezletén tett vállalást egyes szegény, eladósodott országok adósságának 100 százalékig terjedő leírására.

Az aláírók felszólították az ipari hatalmakat arra, hogy ezt a vállalást az összes rászoruló országra terjesszék ki, és építsék le a szegény térségeket sújtó kereskedelmi akadályokat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik