Élet-Stílus

’Születőben a magyar rákgyógyszer’

Magyar kutató felfedezése alapján száz százalékban magyar tulajdonú cég kezdi meg idén a daganatos betegségek mellékhatás-mentes kezelését lehetővé tévő gyógyszer engedélyeztetési eljárását.


’Születőben a magyar rákgyógyszer’ 1

A Culevit nem ismeretlen márkanév, étrend-kiegészítő tabletta és krém formájában már öt éve kapható a patikákban. A visszajelzések szerint egyre több daganatos beteg használja itthon és külföldön a kemo- és sugárterápiás kezelések mellett, azok mellékhatásainak csökkentésére, a kezelések hatékonyságának növelésére, valamint a betegek életminőségének javítására.

A szert menedzselő Immunal Kft. azonban nem elégszik meg ennyivel: célja minél előbb gyógyszerként forgalmazni a készítményt. Az infúziós humán alkalmazás mielőbbi elérésére a cég az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél idén elindítja a szükséges engedélyeztetési eljárást − jelentette be dr. Lex László ügyvezető-igazgató a szerdai sajtótájékoztatón.

Egy ellentmondás inspirálta felfedezés

Az engedélyeztetés több mint tíz évvel a magyar szabadalom bejelentése után indul el. Dr. Kulcsár Gyula biokémikus-rákkutató ugyanis még a nyolcvanas évek végén kezdett el a szervezet rák elleni védekező mechanizmusával foglalkozni. „A szakirodalom tanulmányozása közben egy ellentmondásra figyeltem fel − idézte fel a kezdeteket Kulcsár. Jól ismert, hogy AIDS esetén összeomlik az immunrendszer. Ha az immunrendszernek szerepe lenne a daganatos betegségek kialakulásában, akkor azoknál, akikben ez a védelmi mechanizmus teljesen összeomlik, az összes fajta tumoros megbetegedésnek sokkal gyakrabban kellene kialakulnia, mint a nem AIDS-es populációban. Ez azonban nem így van, csak néhány tumortípus gyakorisága növekszik meg, összességében nem keletkezik több daganat az immunrendszer összeomlásakor.”

Kulcsár felismerte, hogy az eddig ismert immunrendszernek nincs  szerepe a daganatkeletkezés elleni védelemben, mint korábban hitték. A kutató úgy vélte, arra kell választ találni, mi az oka annak, hogy szerencsére az emberek többségében egész életük során nem alakul ki rákos megbetegedés. Kulcsár tehát az ismert immunmechanizmustól eltérő védelmi mechanizmust keresett, így jutott el a keringési rendszerben előforduló kismolekulákig (aminosavak, nukleobázisok, vitaminok, monoszacharidok…stb).

A szervezet passzív tumorellenes védelmi rendszere

Míg a normál sejtek esetén ezeknek a kismolekuláknak a sejtbe való bejutása szabályozott, a szükségleteknek megfelelő, addig a tumorsejtek olyan sokat vesznek fel belőlük, amennyihez hozzájuthatnak. A kutató hipotézise szerint a tumorsejtek számára ez a tulajdonság, hogy szabályozás nélkül vesznek fel és felhalmoznak bizonyos molekulákat, végzetes lehet, mivel a tumorsejtekbe nagy mennyiségben bejutó kismolekulák között lehetnek olyanok, amelyek egymás hatását erősítve képesek elpusztítani a daganatsejteket. Kulcsár Gyula szerint ezek a molekulák a szervezetben egyébként rendszeresen keletkező tumorsejtek elpusztításával védenek a daganat ellen. Ezt a védő funkciót csak akkor nem tudják ellátni, ha valamilyen hatásra túl sok tumorsejt keletkezik egyszerre, vagy valamilyen hatásra lecsökken az említett molekulák mennyisége a keringési rendszerben.


’Születőben a magyar rákgyógyszer’ 2

A pécsi Biokémiai Intézet kutatója összesen 89, a keringési rendszerben előforduló kismolekulát vizsgált. Ezek közül 16 olyat talált, amely részt vesz a fent vázolt védekezési mechanizmusban. E molekulák hatására a tumorsejtek elpusztultak, és ezek a molekulák ráadásul szinergikus módon fokozták egymás hatását. A molekulák kiválasztása után a kutató a keverékükkel végzett kísérleteket, hiszen a keringési rendszerben együtt fejtik ki hatásukat. Az állatkísérletek során bebizonyosodott, hogy a szervezetbe nagy mennyiségben, viszonylag folyamatosan bejuttatott keverék lelassítja, esetleg le is állítja a tumornövekedést.

Az étrend-kiegészítőtől az infúzióig

Bár a kutató és az általa „praktikusabbnak” nevezett barátja, dr. Lex László, a felfedezésen alapuló készítmény gyógyszerré fejlesztésére létrehozott Immunal Kft. ügyvezetője, a kezdetektől infúziós kezelésben gondolkodott, a tőkehiány és a gyógyszerszabadalmaztatás időigényessége, körülményessége miatt végül a készítményt öt évvel ezelőtt táplálék-kiegészítő tabletta és krém formájában dobta piacra.

Előrehaladott fázisban van azonban az infúziós gyógyszer fejlesztése is. A szer már gyártható nagyüzemi körülmények között, kémiailag stabil. Jelenleg preklinikai vizsgálatok, állatkísérletek folynak vele, amelyek a gyógyszer ártalmatlansága, hatékonysága mellett választ adnak majd az ideális kezelés feltételeire, az alkalmazás módjára és időtartamára is. Ahogy dr. Lex László fogalmazott a sajtótájékoztatón: „Születőben van egy originális magyar rákgyógyszer.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik